Hoffmann válaszolt Pokorninak

2010. november 11. 17:19

Egyelőre kimarad a vizsgalehetőségek korlátozása a felsőoktatási törvénytervezetből - mondta el az ATV-nek Hoffmann Rózsa. Az oktatáspolitikáért felelős államtitkár szerint a bolognai rendszer és más képzésformák együttes alkalmazása európai trend.

2010. november 11. 17:19

Kétszer is elküldte a felsőoktatási törvény koncepcióját Pokorni Zoltánnak, valamint időpontokat is javasolt az egyeztetésre, de Pokorni nem reagált, így valóban elmaradt az egyeztetés - mondta el az ATV-nek Hoffmann Rózsa. Az oktatásért felelős államtitkár hozzátette: tervezetről szóló konzultációkról már egyeztettek az oktatási bizottság elnökével.

Hoffmann kifejtette: decemberig teljesen nyílt társadalmi egyeztetés folyik a tervezetről, minden javaslatot szívesen fogadnak. A politikus cáfolta, hogy a törvény a KDNP szellemiségében készülne, elmondta: igaz, hogy munkája nagy részét a kereszténydemokrata frakcióban végzi, de ezzel együtt a Fidesznek is tagja.

Az államtitkár a bolognai rendszert is megreformálná: felhívta rá a figyelmet, hogy Európában sehol sem vezették be ilyen elhamarkodottan és ennyire egységesen a képzésformát, nagyon sokféle módszer működik egymás mellett. Hoffmann szerint a törvény lehetővé tenné, hogy az osztott és az osztatlan képzés párhuzamosan működhessen.

Mivel sokan berzenkedtek ellene, a tervezetből egyelőre kivették a vizsgalehetőségek korlátozását és majd a későbbiekben, egy alacsonyabb szintű jogszabályban rendelkeznének a kérdésről - emelte ki végül a politikus, hozzátéve: a felsőoktatás színvonalát garantálni kell.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!