Menesztik az APEH vezetését

2010. június 14. 08:06

Távoznia kell Szikora János elnöknek és több helyettesének is az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal éléről. A személycseréket még várhatóan nyáron végrehajtják, Szikora esetében azonban egy jogértelmezési kérdéssel is számolni kell. Egyelőre nem árulták el, ki lesz az APEH új elnöke.

2010. június 14. 08:06
A Magyar Nemzet érdeklődésére a Nemzetgazdasági Minisztérium közölte, még a nyáron megválik Matolcsy György az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal jelenlegi vezetésétől. Szikora János elnök mellett több helyettesének is megköszönik eddigi munkáját, az új elnök személyéről azonban egyelőre nem nyilatkoztak. Egyelőre azt sem lehet tudni, mikor foglalhatja el helyét az új vezetés, ám a személycserékre még szeptember előtt sor kerül majd.
 
A sajtóosztály elmondása szerint jogértelmezési probléma akad Szikora János eltávolítása ügyében. Egy 2007-es jogszabály értelmében a vezetői megbízás határozott idejű, csak bizonyos esetelben vonható vissza, Szikora megbízása pedig 2013-ig tart. Szikora közszolgálati viszonya ellenben határozatlan idejű, a nemrég elfogadott köztisztviselői törvény értelmében pedig két hónap felmentési idővel, indoklás nélkül megszüntethető. Egyes jogértelmezések szerint kérdéses, hogy a két szabályozás elválasztható-e egymástól - közölte a minisztérium.
 
Szikora Jánost 2005-ben nevezte ki Draskovics Tibor a hivatal élére, várhatóan kéthavi végkielégítéssel, 2,16 millió forinttal távozhat.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ózanagyvarázsló
2010. június 14. 10:46
Megyegetnek a személyi változások, de lehetne gyorsabb és alaposabb váltás is. Reméljük, hogy az ezeket a kérdéseket rendező új törvény minél hamarabb hatályba lép és az OV által múlt kedden ígért 98 százalékos adó is a végkielégítésekre. Ezekkel biztosan lehet rendezni a személyi kérdéseket. Jelenleg fagyott állapotban van a közigazgatás.
red label
2010. június 14. 10:36
Nem kell csodálkozni, minden politikai formáció, ezt csinálja. Lásd Medgyesy tisztogatása, az ov.-ig, a ballibek kicseréltek mindenkit. Most vissza kapják, és megérdemlik, mert azt hitték, ök mindent megtehetnek, büntetlenül. Tévedtek.
kunbella
2010. június 14. 09:20
Legyen így. De ez a jogértelmezési probléma központi dolog, ugyanis minden minisztériumi főosztályvezetőt és nagykövetet is fix időre neveztek ki. A főosztályvezetőket 6(!) évre, míg a nagyköveteket 4 évre. Ha ez nincs rendezve nehéz lesz az apparátust munkára bírni, kifizetni nem lehet. A fő kérdés, hogy a fix idejű kinevezés és a 2 hónapos felmondás hogyan viszonyul egymáshoz. Reméljük, hogy már dolgoznak a munkajogászok. Ezt a kérdést központilag kell megoldani.
drienovác
2010. június 14. 08:12
már csak az ügydfelekhez való viszonyukat kéne valamilyen módon "ügyfélbarátra" formálni, a vezetők eltávolítása után, természetesen...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!