szentség

2017. február 22. 17:40
Az argentin, a római, a német, a máltai példák mutatják, hogy bizonyos püspökök készek hivatalosan is ellene mondani Jézus tanításának és az Egyház világosan kifejtett, definitív hitének.
2015. április 3. 16:08
Ma három éve költözött el anyukám a túlvilágra. Most éppen nagypéntek is van. Mindig arra tanított, hogy a szentjeim itt vannak körülöttem.
„Nem vagyunk Róma leányvállalata”
2015. március 3. 11:53
A német katolikus egyház nem Róma kihelyezett szerve Reinhard Marx münchen-freiburgi érsek szerint, aki sajtótájékoztatón deklarálta: a 2014-ös őszi szinódus nem mondhatja meg „részleteiben”, mit tegyen a német egyház. Ezzel párhuzamosan egy vezető lengyel értelmiségi részéről is érkezett Róma felé kritika, de éppen ellenkező éllel.
2014. december 31. 10:56
A cikk arra vonatkozó megállapítása, hogy a pár Budapesten „bíborosi engedéllyel” házasodott össze, nem felel meg a valóságnak.
Spirituális reform
2014. december 8. 13:46
Akik az egyház tanításának megváltozásáról értekeznek, azok csak a médiából tájékozódnak, és nem olvasták a szinódus dokumentumait és a pápai beszédeket – mondta Ferenc pápa az argentin La Nación napilapnak adott interjújában. Az egyházfő leszögezte: a melegházasság nem került szóba a szinóduson, ám az újraházasodottak gyakorlatilag ki vannak közösítve, ezzel kapcsolatban pedig „a mércénknek meg kell változnia”. A kúria reformja 2015-re nem lesz meg, most a „spirituális reform” van soron.
2014. november 1. 18:21
Elmerülve a szinódus néhány vitájában, úgy gondolom, az elmúlt két hét még csak az első felvonás volt.
2014. október 27. 13:32
Talán ezt a pápát csak úgy lehet megvédeni a tévedéstől, ha maga az egyház szegül vele szembe.
2014. október 24. 09:03
A szinódus nem egy demokratikus gyűlés, ahol a püspökök azért gyűlnek össze, hogy többségi szavazással megváltoztassák a katolikus tanítást. Interjú.
2014. október 23. 11:31
A sajtó szerint eljött a Rég Várt Katolikus Fegyverletétel Nagy Pillanata, amikor a Katolikus Egyház, a szexuális forradalom győzelmének útjában álló utolsó nagy intézményes védőbástya, végre beismeri eddigi tévedéseit.
2014. október 21. 00:37
Személy szerint nagyon aggódtam és elkeseredtem volna, ha nem bukkantak volna fel ezek a kísértések, ezek az éles viták, a szellemeknek ez a mozgása, ahogy Szent Ignác hívta, ha mindenki mindennel egyetértett volna.
2014. október 20. 13:21
Ezek az emberek nem bigottak vagy teológiai dinoszauruszok. De látják, hogy az Egyház szétesne, ha a német liberálisok ráerőltetnék elképzeléseiket a fejlődő világ püspökeire.
Ferenc pápa még mindig hallgat
2014. október 17. 15:56
A Rómában a család témájában ülésező rendkívüli püspöki szinóduson a résztvevők többsége Erdő Péter indítványára elérte, hogy a szinódus főtitkárának, Lorenzo Baldisseri bíborosnak az akarata ellenére közzétegyék a szinódusi munkacsoportoknak a hétfőn megjelent Vita utáni jelentést erősen bíráló javaslatait. A pápa egy afrikai és egy ausztrál főpapot is kinevezett a szinódusi titkárságba.
2014. október 17. 15:10
Tagadja Walter Kasper bíboros, hogy interjút adott volna a Zenit hírügynökségnek kedd este, amelyben azt állította volna, hogy nem szabad az afrikai püspökökre hallgatni. Az újságíró azonban nyilvánosságra hozta a hangfelvételt.
Ne az afrikaiak mondják meg?
2014. október 16. 16:03
„Afrika problémáit mi nem tudjuk megoldani. De nem nekik kéne nekünk megmondani, hogy mit kell tennünk” – nyilatkozta a Zenit római hírügynökségnek Walter Kasper német bíboros, a Rómában zajló rendkívüli püspöki szinódus egyik vezér alakja. Kasper hozzátette: csak a német helyzetet ismeri, de úgy tudja, még Ferenc pápa családjában is van példa az elváltak és újraházasodottak áldozásának problémájára. Kaspert már bocsánatkérésre szólították fel az afrikaiakra vonatkozó megjegyzései miatt.
2014. október 15. 18:30
Igazán kellemetlen, amikor rákérdeznek, hogy a világ leggazdagabb egyháza miért áll ilyen rosszul. Sosem a katolicizmus modern német megközelítésének tulajdonítják a probléma forrását, hanem mindenért Rómát hibáztatják.
Ujjongás és felháborodás
2014. október 14. 11:18
„Értékelnie” kell az egyházi közösségeknek a homoszexuális párkapcsolatokat – olvasható a Vatikánban ülésező püspöki szinódus hétfőn közzétett „Vita utáni jelentés”-ében. A dokumentumot ujjongás és felháborodás fogadta a médiában. Mit kell tudni pontosan a jelentésről és a körülötte zajló vitákról? Hírösszefoglaló.
2014. október 13. 14:38
Az Oltáriszentség olyan szentség, mint a bűnbánat szentsége vagy a keresztség, amelyet a legnagyobb bűnös is, hogyha bűnét megbánja, ha nem is tökéletes a bánata, fölvehet, és eltörli a bűnét, hanem a kegyelem állapota szükséges hozzá.
Konzervatív ellenállás?
2014. október 13. 11:26
Váratlanul kemény ellenállással találta szembe magát Ferenc pápa a családról szóló rendkívüli püspöki szinóduson Rómában az újraházasodottak áldozásának kérdése kapcsán: a résztvevő főpásztorok konzervatív vezetőket választottak szóvivőként, mire válaszul Ferenc pápa kinevezett hat hozzá közel álló püspököt a záródokumentumot megszövegező bizottságba. A Hittani Kongregáció vezetője tiltakozott a média kizárása ellen. Szinódusi hírösszefoglaló.

összesen: 26 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó