Svájc

2015. október 19. 11:37
Az Európai Protestáns Egyházak Szövetségének tanácsa brüsszeli ülésén a svájci reformátusok vezetőjét, Gottfried Lochert választotta meg ügyvezető elnöknek. A háromtagú elnökségnek tagja Tarr Klára, a Magyarországi Evangélikus Egyház külügyi osztályának vezetője is.
Titkos összejövetelek
2015. szeptember 28. 10:01
Maffiának hívta saját magát az a titkos, a svájci Sankt-Gallenben ülésező egyházi csoport, amely ellenezte XVI. Benedek pápaságát és Ferenc pápa felépítésén dolgozott – ismeri be most megjelent életrajzi kötete kapcsán Godfried Danneels belga bíboros, aki annak idején támogatta az abortusz legalizálását és a melegházasság bevezetését.
2014. november 10. 12:28
Közös, „nemzeti” zsinat létrehozásáról döntött a Svájci Református Egyházak (SEK) Bernben ülésező küldöttgyűlése. A november 3-4-i ülés díszvendégeként Bölcskei Gusztáv, az MRE lelkészi elnöke is felszólalt – írja a reformatus.hu
2014. szeptember 1. 09:47
Ezerötszáz éves fennállását ünnepli az Ágoston-rendi Szent Mór-kolostor a svájci Wallis kantonban. A Nyugat legrégebbi, folyamatosan fennálló kolostorában szeptember közepén kezdődnek meg jubileumi ünnepségek.
Európa2014
2014. július 21. 15:02
Aki nem hajlandó integrálódni, azt haza kell küldeni – mondja az európai bevándorlásról Henri Boulad SJ egyiptomi jezsuita szerzetes, neves katolikus szerző. Boulad szerint a nyugati hatalmak eltérítették eredeti céljától az arab tavaszt, a törökök EU-s csatlakozása rémálom, és ugyanúgy szavazni kellene más országokban is a mecsetek, minaretek építéséről, mint Svájcban. Henri Boulad július 17-én, csütörtökön tartott előadást Budapesten a jezsuita Párbeszéd Házában, ezután beszélgettünk vele.