sajtó

2017. március 14. 16:09
A külföldi és magyar tudósítások között szakadék tátong.
2016. április 19. 11:16
Ha az nem fura, hogy a melegek felvonulást szerveznek, akkor az se legyen az, ha a keresztények konferenciákat, koncerteket és táborokat. Akkor se, ha azt éppen a miniszterelnök fia teszi.
2015. január 27. 19:13
A nemrég elhunyt rádiós szerkesztő, Vízy Dorottya lelki üdvéért is imádkoztak hétfőn, az újságírók védőszentjének ünnepén bemutatott szentmisén, a budapesti Egyetemi templomban. A szertartás után adták át a magyar katolikus püspöki kar sajtóösztöndíját, amivel idén Vörös Istvánt, a Korona Rádió és a Kalocsai Hírlap munkatársét tüntették ki.
Tradicionalizmus
2014. március 6. 15:34
Hárman keresztelkedtek meg és ketten tértek már vissza a Katolikus Egyházba részben a Miles Christi Évkönyv korábbi kiadványainak köszönhetően – meséli Pánczél Hegedűs János főszerkesztő a hazai konzervatív és tradicionalista katolikusok egyik legfontosabb kiadványáról, amelyben nem csak a katolicizmussal kapcsolatos tanulmányok, hanem hiánypótló eszmetörténeti fordítások, konzervatív és monarchista gondolatok is helyet kapnak. Interjú.
2013. december 17. 23:27
Több hírrel és közösségi funkciókkal erősíti online jelenlétét a L'Osservatore Romano, a Szentszék félhivatalos újságja. A lap egyébként december elseje óta hivatalosan is együttműködik az Új Ember című magyar katolikus hetilappal.
2013. március 16. 13:11
A két napja megválasztott egyházfő első lépéseiről írt a pénteki olasz sajtó, emellett több lap cikkezett - egymásnak ellentmondva - Jorge Mario Bergoglionak az argentin katonai diktatúra idején játszott szerepéről.
2013. január 25. 08:02
Bucsy Levente, a Magyar Nemzet Online munkatársa részesült idén a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjban. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elismerését Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, az MKPK elnöke csütörtökön adta át Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben.
2012. november 20. 14:40
Nem lehet, hogy azért nem „támogatják” a katolikus sajtót a hívek, mert az sem támogatja őket információval, szellemi munícióval, azaz: érdektelen és unalmas?