külhoni magyar

2017. június 8. 11:19
Sajnos hiába az inkább derékba kettétörő, mintsem meghajló székely magatartás, recseg, ropog már a száz év súlya alatt.
2017. június 4. 19:57
Légifelvételek a 2017-es csíksomlyói búcsúról.
Búcsú
2017. június 3. 12:07
Zarándokok százezres nagyságrendű tömege vesz részt szombaton a csíksomlyói hegynyeregben tartott ünnepi misén.
2016. szeptember 14. 20:27
Én, kit szintén befogadott és számon is tart a Magyar Köztársaság, nemmel szavazok minden erőszakra, a lakosság akarata elleni kényszerbetelepítésre!
Emlékév
2016. augusztus 19. 15:46
Ma is példakép lehet a kommunisták által üldözött Márton Áron erdélyi püspök, akinek a népszerűsítésére szervezett emlékév nagyjából a felénél tart. Az emlékév programjairól Gaal Gergelyt, a szervezőbizottság vezetőjét kérdeztük. A 120 éve született Márton Áronról pedig Vargha Miklós Péter budapesti plébános beszélt nekünk, aki még találkozott az idős főpásztorral.
Templomszentelés
2016. július 2. 15:28
Az elmúlt hat évben 1018 templom újult meg a Kárpát-medencében, közülük 60 újonnan épült – mondta Balog Zoltán a a dunakeszi Szent Péter és Pál görögkatolikus templom felszentelésén.
2016. május 26. 15:51
Elhunyt Tempfli József nyugalmazott nagyváradi püspök, jeles erdélyi közéleti személyiség. A 85 éves főpásztor évek óta visszavonultan élt. Kitartóan harcolt a kommunizmus alatt elkobzott egyházi javak visszaszolgáltatásáért.
Roma locuta, causa finita
2015. december 15. 14:10
Megszüntette a Vatikán a komáromi bencés rendházat – írják a szlovákiai magyar portálok. A rendház és a Nagyszombati Érsekség közti vita még 2014-2015 fordulóján került nyilvánosságra, az érsekség korábban több döntés szerint is jogtalanul tartott igényt a bencések ingóságaira, beleértve csallóközi földeket is. Amikor az érsekség megszüntette a rendház jogalanyiságát, a Vatikán semmisnek nyilvánította a döntést. Most azonban az érsekség javára döntöttek.
Reformátusok
2015. december 6. 17:43
„Egyenesedjetek fel, emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a ti megváltásotok” – idézett Balog Zoltán a kisebbségi létre utalva a Bibliából a felújított somorjai református templomban mondott igehirdetésében. A templom legrégebbi része a mai kutatások szerint a XI. században épült.
2015. október 29. 11:08
Óriási felháborodást okozott a vajdasági magyar sajtóban a hír, miszerint eltávolították a kereszteket és a kopjafákat az aracsi pusztatemplom, az egyik legkorábbi vajdasági építészeti emlék mellől. A lépés háttere nem tisztázott. Egyes hírek szerint filmforgatás áll a háttérben, más információk szerint eleve törvénytelenül kerültek oda ezek az elemek tíz évvel ezelőtt.
2015. július 7. 10:12
Naponta több száz kilogramm friss kenyeret oszt szét a Magyar Református Szeretetszolgálat a Beregszászon és környékén élő szegények között a diaszpóra magyarságának adományaiból az 1 euró 1 kenyér program keretében. Az első adományt az argentínai magyar közösség hozta. Az adományból nem kizárólag magyarok részesülnek.
Generális Konvent
2015. június 24. 20:47
A magyar reformátusok ismerik a Kárpát-medencei magyarság megmaradásához és megtartásához vezető utat – mondta Orbán Viktor szerdán Budapesten a református Generális Konvent találkozója alkalmából tartott istentiszteleten. „Amit Isten egybeszerkesztett, azt Trianon és a kommunizmus szét nem szakíthatja” – jelentette ki a miniszterelnök.
2015. június 2. 16:28
Öt közösségszervezőt küldenek a cserkészszövetségek Kárpátaljára, hogy az ottani települések cserkészeinek, kisközösségeinek segítségére legyenek a következő hónapokban. A három szövetség emellett ösztöndíjat is hirdetett a közösségfejlesztő munkára.
2015. május 26. 13:13
A csíksomlyói zarándokvonat megállt Kolozsváron is, így fogadták.
2015. május 12. 08:53
A család, az iskola és az ifjúság állt a Romániai Katolikus Püspökök Konferenciája szatmárnémetiben tartott ülésének középpontjában. A püspökök hangsúlyozták a roma és más, hátrányt szenvedő, a társadalom perifériáján lévő közösségek támogatásának fontosságát. A katolikus főpapok levelet írtak a bukaresti parlamentnek az alkotmány egyik paragrafusa módosításának érdekében is.
2015. május 7. 17:44
Három templom felújítási munkálatai mellett végül még a nagyváradi római katolikus székesegyház homlokzatának felújítására is jut pénz egy uniós támogatási programból a partiumi nagyvárosban, az önrészt az önkormányzat biztosítja – írja a Krónika.
2015. április 30. 16:12
Ha nem vagyunk résen, még az is megtörténhet, hogy elveszik megszerzett jogokat – mondta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az Európai Parlament kisebbségügyi munkacsoportjának erdélyi magyar ügyekkel foglalkozó ülésén.
2015. április 13. 11:56
Sok a reményt vesztett ember. Eddig azt mondogatták: “majd csak lesz valahogy, megsegít a jó Isten” – és bár a hitüket most sem veszítették el az emberek, a kilátástalanság most már nagyon is kézzelfogható.

összesen: 38 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó