hajléktalanok

2016. november 11. 17:44
Hatezer rászoruló zarándokolt Vatikánba az „Öröm Európai Találkozójára”. Ferenc pápa pénteken együtt imádkozott a zarándokokkal és bocsánatot kért a szegényekről elfeledkező keresztényekért. Elmondta, hogy az egyház a szívén viseli a szegények ügyét. A pápa a hajléktalanokból álló magyar zarándokcsoportokkal is találkozott, akik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a szombathelyi Karitász szervezésében jutottak el Rómába.
2014. november 24. 11:51
Volt, hogy az egyikük kukázott egy bibliát, és felolvasott belőle, a másik verseskötetet hozott, abból olvasott. Interjú.
2014. november 24. 11:45
A hajléktalanok segítésével foglalkozott a kilencvenes évek elején, aztán a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány munkáját segítette Simon Sándorné, Dancs Mária, aki a Szent Erzsébet rózsája-díj idei kitüntetetteje. Az elismerést Erdő Péter bíboros adta át.
2014. március 6. 22:38
Szükséges volna olyan „védett” munkaerőpiac kialakítása, ahol újra megtanulja az elesett, hogy képes dolgozni, ahol képessé teszik a konfliktusok kezelésére.
2014. január 2. 11:05
Ha a hajléktalanság kriminalizálásának ügyét, a gyengék és elesettek helyzetét és ezzel szemben a futballra költött pénzt tekintjük, csalódást jelentett az elmúlt év a kormány politikája szempontjából. Interjú.
2013. december 17. 23:36
December 17-én ünnepelte 77. születésnapját Ferenc pápa, aki a Szent Márta Házban bemutatott, szokásos reggeli szentmiséje után találkozott a hajléktalanokkal.
2013. december 6. 10:36
Hallottam Bolgár úr műsorában, hogy Iványi Gábor egyháza összegyűjtötte a szükséges taglétszámot, mégse lett még egyház, mert a hivatalban elakadt az ügyük. Sajnálom, mert kevés olyan emberről tudok ma az országban, aki tényleg segít, a legszegényebbeken.