Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Pixel-Jézus, légy vendégünk?

2016. december 14. 15:14

Jézus egy ronda fehér kocka. Tényleg. De jót akarnak vele: a Minecraft nevű online videójáték küllemét lemásolva adtak ki Bibliát, hogy „a mai fiatalokhoz” is eljussanak a történetek. A református lelkész szerint hulladék az ötlet, de hogy aztán mennyire veri ki a biztosítékot keresztény körökben a Minecraft Biblia, az majd pénteken, a Párbeszéd Házában kiderül. Vita lesz róla.

2016. december 14. 15:14
Stumpf András

A szögletes, robotszerű, kocka formájú emberek inkább hasonlítanak temetői urnára, koporsóra, mint az Isten által teremtett emberre. A művészi igénytelenség, silányság szembeszökő. Rideg és embertelen világ köszön vissza, amelyben Krisztus maga is ilyen stílusban van ábrázolva. Nem alkalmas a Szentírás üzenetének hiteles átadására. A hozzá tartozó szövegek is igénytelenek, ugyanúgy nem közvetítik az üzenetet, mint a képi ábrázolás. Mindezeket figyelembe véve ennek a könyvnek a használatát sem otthon, sem közösségi színtéren: senkinek sem ajánljuk.

E lesújtó vélemény egy a Tiszántúli Egyházkerülethez tartozó református lelkipásztortól származik, aki véleményezésre kézhez kapta a Nem hivatalos Biblia Minecraftereknek című kiadványt. 

Mi is kaptunk egy példányt, s ahogy belelapoztunk, azonmód felkiáltottunk:

„Jézus!”

Mondjuk pont nem azzal az áhítattal, amely Biblia-olvasás közben lehetne indokolt. Jézus ugyanis tényleg ronda fehér kockaként jelenik meg ebben a könyvben. (Cikkünk nyitóképén éppen megszületik. Bizony, az ott a betlehemi istálló meg a jászol.)

Minthogy az idézett lelkészhez hasonlóan mi sem mozogtunk eddig otthonosan az online játékok világában, magunk is hajlamosak lettünk volna silány képi világról, békaülep alatti művészi színvonalról értekezni, kis guglizás után azonban kiderült, hogy erről itt szó sincs. Ez direkt ilyen. 

Eddig megfejtetlen okokból ugyanis a 3-D grafikák korában a Z-nemzedék rácuppant a Minecraft nevezetű online játékra, az meg vizuálisan pont így néz ki. 

Éppen ez lenne a lényege, ezért adták ki ezt a könyvet. Azért, hogy „a mai fiatalokhoz” is eljusson a Biblia. A L'Harmattan kiadó jó szándékában nincs is okunk kételkedni: a sikerben viszont erőteljesen van. Mert igaz ugyan, hogy – amint indoklásukban írják – a Magyarországon jelenleg elérhető képes Bibliák képi világa gyakran megragad a 19. századi zsánerfestészet horizontján, vagy túlegyszerűsített eszközökkel szól a gyermekekhez. Igaz, hogy ezek a könyvek sokszor alkalmatlannak bizonyulnak arra, hogy az 5 éven felüli korosztály számára is érdekfeszítő, izgalmas módon szólaljanak meg. A képi világ ódonságán túl nyelvi megformáltságukban is vagy a kisgyermekeket célozzák, vagy olyan archaizáló formát alkalmaznak, melyet a fiatalok sokszor nem is értenek. Stimmelhet ez is. 

 

 

De vajon miért venne a kézébe inkább olyan Bibliát a gyerek, amely úgy néz ki, mint egy online játék – de offline. Feltevésünk szerint a kölkök nem azért minecraftoznak, mert ilyen ronda kockák a szereplők, hanem azért, mert videójáték és mert online. Ez meg itt egy könyv. Amit a netre ragadt kölkök amúgy sem vesznek nagyon kézbe: maga a formátum is kezd idegen lenni nekik. Már hogy papír, lapozás... Még ha egy CD lenne hozzá mellékelve jézusos játékkal, ami gép elé szegezi majd a kölköt, talán. Így azonban a Minecrafter-Bibliának nem jósolunk nagy sikert. 

Igaz, Amerikában, ahonnan a könyv származik, működnek az efféle ötletek. A két amerikai szerző – Garrett Romines és Christopher Miko – korábban LEGO tematikájú fejlesztéseket is sikeresen alkalmaztak a köznevelési gyakorlatban, utóbbi mindenféle díjakat is nyert, szóval nem előzmény nélküli a Minecraft-Biblia ötlete. 

Hogy aztán mennyire veri ki a biztosítékot keresztény körökben, az majd pénteken, a Párbeszéd Házában kiderül. Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes, a Párbeszéd Háza vezetője, Hortobágyi Lilla szerkesztő, teológus, Smidéliusz Gábor evangélikus lelkész, Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke és Beregi Tamás művészettörténész, a Pixelhősök című könyv szerzője vitatkoznak majd arról, hogy szabad-e ide bejönni pixel-betlehemmel. 

Aki szeretne felháborodni vagy ellenkezőleg, megvédeni a pixel-kisjézust, nyugodtan megteheti, a kerekasztal-beszélgetés ugyanis nyilvános. 

Helyszín: Párbeszéd Háza (1085 Budapest, Horánszky utca 20.)

Időpont: 2016. december 16. 14.30–16.00

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
péterx
2017. január 04. 19:42
Az igazi , élő , feltámadt Jézus mindig "piacképes" , mert valóban VAN , már elért minden embert .
atila68
2016. december 26. 11:47
Igen András, a Minecraftban mindenki kocka. Te meg nem érted, ezért posztolsz róla. Most komolyan, miért akarsz mindent érteni?
Csomorkany
2016. december 15. 18:51
Ez tipikusan olyan kérdés, hogy majd a piac eldönti :-) Én mondjuk nem adnék ki pénzt ezért. Persze az nem baj, ha a szövegek hitelesek, de miután nem láttam a könyvet, nem prejudikálnék: remélem, azok.
kortárs
2016. december 15. 17:08
Elég degenerált hely lehet ez a modoros nevű Párbeszéd Háza, ha ilyen szinvonalú dolgokra időt fecsérel. Aquila non captat muscas.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!