Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Jézus, az első liberális-konzervatív radikális

2016. december 08. 14:28

Jézus a libsinek libsi, a radikálisnak radikális, a konzervnek konzerv.

2016. december 08. 14:28
Sytka
Talita

„Jézus gyakran olyan, amilyennek magyarázzuk. Radikálisoknak ő a radikalitás mintaképe, aki szigorúan odacsap, megmond, helyre tesz, ha éppen arra van szükség. Liberálisoknak Jézus a liberális prototípusa. Sokat beszél a szabadságról, szombaton is jót tesz, elfogadó hangon szólal meg. A konzervatívok is találnak rajta fogást. Ehhez Krisztus törvényhez való viszonyát veszik elő, azt hangsúlyozva, hogy megőrizte a múlt számos elemét.

Mindez csak azért jutott eszembe, mert egy-egy beszélgetésben néha elsütik valamelyik verziót: »Én azt mondom, Jézus volt az első liberális« – hangzott egy ismerősöm szájából a minap. Egy másik pedig szentül meg van győződve róla, hogy Jézus kizárólag »igazi radikálisnak nevezhető, mi más is lehetett volna«. Az ilyen megjegyzések persze nem Jézusról szólnak, hanem arról az illetőről, aki saját világlátását és adott esetben politikai nézeteit kívánja viszontlátni Krisztus figurájában. A libsinek libsi, radikálisnak radikális, konzervnek konzerv.

Szerintem mindannyian egyetérthetünk abban, hogy Jézust egyik kategóriába sem igazságos bezsúfolni. Viselkedése és tanításai alapján nehéz is lenne. Jézus mindegyik, miközben egyik sem. Konzervatívnak hívjuk, csak mert ragaszkodott örök értékekhez? Süssük rá a radikális bélyeget, mert példázatai provokatívak és szókimondóak voltak? Soroljuk a liberálisok közé, mert beszélt a szabadságról?

A fenti »három kategóriából« mindenki megtalálhatja azt a típust, amelyre azután »igéket vadászhat« a Szentírásban, hogy igazolja a saját véleményét.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bölcs Ész
2017. augusztus 11. 00:03
Jézus nem hirdetett ideológiát. Az ideológiák alkalmazkodtak hozzá, vagy fordultak vele szembe. A Jézushoz képest totálisan mást hirdető liberálisok egyrészt utálják Jézust, másrészt mégis szeretnek rá hivatkozni, a szavainak a kiforgatásával.
Vili
2017. május 24. 17:06
Szívbéli Krisztusom arra kérlek Téged Segíts most itt azon, aki kedves nékem Képét a szívembe helyezem így látod Milyen fontos nekem ezen a világon Tisztítsd meg őt kérlek, helyette is kérem Fényed ragyogja át, helyezd a szívébe Tisztánlátás lelkét, hogy így felismerje Mi az igaz útja és mi az, mi ellene Változzon most Fénnyé Isten szent nevében Minden sötét árnyék létének terében Most itt általa is bocsánatot kérekBocsáss meg Jó Atyám, szabadítsd meg kérlek Legyen áldott fénye lélek-sugaránakMi átvilágít mindent az ő tudatában Elengedje mindazt mi nem szolgálja lététBeengedje szíve igazi dicsfényét Kívánom most igaz, hű és tiszta szívvel Változzon most jóvá minden életében Szerető szívemet felé most kitárom Áldd meg Atyám kérlek, legyen boldogságom! Ámen
Korrupt Kornél
2017. február 21. 19:03
húúú, de okos vagy! Le is doktoráltáltál már? Olvass többet Jézusról. De ne a hozzád hasonlók írásait.
durrbele
2017. január 22. 17:35
Isten 6nap alatt teremté a világot.Pedig fel sem volt találva.Bocs de ez már teologia amihez én nem értek.Viszont egy teológusnak mindenre van magyarázata.Minden a hitből indúl ki.Teremtés is.Ateistáknál is a nagy bum keletkezése hitre épűl.Onnantól már lehet logikusan felépiteni a nézeteiket ahogy a hívők is teszik.Tehát maga a HIT mindkét táborra jellemző.Csak más felfogásban.Azt hiszem Einstein mondta a teremtésről. Olyan lenne Isten nélkűl mintha bicikli alkatrészeket dobálnánk a levegőbe és egyszer csak kész kerékpár esne le.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!