A pápa szíve

2016. február 16. 09:56

Tényleg nem bírok elképzelni szebbet, menőbbet, mint hogy a világ legnagyobb egyházának cölibátusra szerződött feje Isten ajándékának tud tekinteni egy embert – ebben az esetben egy nőt –, és ilyen mélyen baráti-lelki viszonyt alakít ki vele.

2016. február 16. 09:56
Gazda Albert
MNO

„A történetet fölösleges ismertetnem teljes egészében – megtettük már –, úgyhogy csak azt szeretném határozottan aláhúzni ezzel kapcsolatban, hogy tényleg nem bírok elképzelni szebbet, menőbbet, mint hogy a világ legnagyobb egyházának cölibátusra szerződött feje Isten ajándékának tud tekinteni egy embert – ebben az esetben egy nőt –, és ilyen mélyen baráti-lelki viszonyt alakít ki, és tart fenn vele úgy, hogy mindketten hűek maradnak mindenhez, ami fontos a számukra ebben az életben. Meg talán azon is túl.

Teszik ezt úgy, hogy az egészben fikarcnyi érzelgősség, giccsesség vagy pláne hamisság sincsen. Első, második, sokadik pillantásra sem.

Mester legyen a talpán, aki egyszer megpróbálja majd filmre vinni ezt az egészet. Hiszen ez lesz a sorsa, ebben az első pillanattól kezdve biztos vagyok. Jó, tudom, hogy el fogják rontani. Mindig elrontanak minden ilyet, még sose láttam igaz történeten alapuló valamit, ami meg bírta volna ragadni a lényeget a maga rétegzettségében.

Egyébként: rendben van-e vajon, hogy amolyan anakronisztikus agnosztikusként már megint katolikusokat ajnározok? Hát, nagyon remélem, hogy igen! Már csak azért is, mert mint az elején mondtam: nekem ez egy fantasztikus emberi történet.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Antigoné
2016. április 19. 16:53
Szerintem is, Gazdának lelke is van, ami nem mondható el a legtöbb újságíróról. (Bocs az általánosításért)
balbako_
2016. április 16. 08:22
Azért elég pökhendi attitűd rácsodálkozni a természetesre. Hisz nem történt más, mint a tények felülírták az előítéletet. Igaz liberálisnál már ennek a felismerése is csoda.
tevevanegypupu
2016. március 31. 14:18
Barátkozzon mindegyik pápa annyi nővel amennyivel csak akar.
Öreg
2016. március 18. 07:46
Kedves Gazda Albert! Kis elmélyülés után nem csodálkozna, hogy a Pápa valakit-akár egy nőt- Isten ajándékának tekint. Ha lenne tapasztalata gyülekezeti életből, tudná /de talán így is tudhatná/ hogy a hívők /még a kicsit hívők is/ Isten ajándékának tekintik egymást, családjukat, gyerekeiket. Furcsa lenne, ha a Pápa ezt nem tudná és nem élne vele. Ami meg a cölibátust illeti, olvassa el Pál apostol idevonatkozó megállapításait a házaséletről és az egyedül élésről /Lévén Pál apostol nem házasságban élő, miközben a tanítványok és apostolok többsége házas ember volt/ és nem csodálkozna a Pápán. Ettől függetlenül már az, hogy nem ellenséges hangon ír egyházi kérdésről, érdekes fejlemény.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!