Federica Mogherini: Európa igenis felelősséget visel a keresztény üldözöttekért

2015. július 01. 20:53

Az iszlám világban nem zajlott le a felvilágosodás történelmi folyamata, ami a keresztény Európában lezajlott, és bizonyos mértékű toleranciát hozott a felekezeti elvakultság helyébe – mondta Elmar Brok az EP néppárti frakciójának keresztényüldözésről szóló konferenciája kapcsán. Hölvényi György szerint elsősorban az üldözött keresztények gyermekei oktatásában van szükség segítségre.

2015. július 01. 20:53

A világ különböző részein tapasztalható keresztényüldözésről tartott konferenciát szerdán az Európai Parlament (EP) jobbközép irányzatú, néppárti frakciója.

 
Hölvényi György, a KDNP EP-képviselője, aki a vallások közötti párbeszéd előmozdításának az egyik felelőse a frakción belül, és helyszíni tapasztalatokat is szerzett az iraki, illetve szíriai keresztények mostani helyzetéről, a magyar közmédiának nyilatkozva rámutatott arra: a menekültek megsegítését illetően hatalmas kihívást jelent az oktatás megszervezése a túlzsúfolt menekülttáborokban.
 
„Az Európába menekülésnek az egyik legfőbb oka az lesz, hogy a gyermekeket nem tudják oktatni. Ebben tehát Európának segítenie kell” – mondta Hölvényi.
 
Manfred Weber, a néppárti frakció bajor vezetője vitaindítójában kitért arra: az eltérő felfogású politikai csoportok között nem bizonyult könnyű feladatnak az a néppárti törekvés, hogy az általános értelemben vett vallási türelmetlenség témakörén belül napirenden tartsák kifejezetten a keresztényüldözés jelenségét is.
 
Antonio Tajani, az EP olasz alelnöke erre utalva úgy fogalmazott, hogy a szekularizáció a politika és a vallás kettéválasztását jelenti, de semmiképpen nem jelentheti a vallás elválasztását a társadalomtól.
 
Elmar Brok, az Európai Parlament külügyi bizottságának német elnöke az MTI-nek a konferencia által körüljárt főbb dilemmákról nyilatkozva kiemelte azt, hogy az iszlám világban nem zajlott le a felvilágosodás történelmi folyamata, ami a keresztény Európában lezajlott, és bizonyos mértékű toleranciát hozott a felekezeti elvakultság helyébe.
 
Brok kiemelte annak fontosságát, hogy a Közel-Keleten, Irakban, Iránban keresztény közösségek puszta léte került veszélybe, és ezeket a közösségeket segíteni kell abban, hogy ne váljék végleges létformájukká a menekült lét, hanem szülőföldjükön is biztonságban élhessenek és boldogulhassanak.
 
Ezek a keresztény kisebbségek – fűzte tovább a gondolatot Hölvényi György – ha segítségről van szó, elsősorban Európára számítanak. Az ő segítségkérésüket Európa nem utasíthatja vissza – fogalmazott, és megjegyezte: az ilyen kéréseket „nagyon sokáig értetlenség fogadta”. A KDNP EP-képviselője megnyugtatónak nevezte, hogy Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője a konferencia résztvevőihez intézett levelében kifejtette: Európa igenis felelősséget visel a keresztény üldözöttekért.

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bini
2015. december 07. 03:30
Semmi új nincs csak az EU képmutató szövegelése. Mikor maga az unio tagadta és tagadja meg a keresztény gyökereit és a szekulizált vad liberális eszméket ismer el, mint a demokrácia non plusz ultjára miért csodálkozik a mostanra kialakult állapotokra. Orbánék már többszőr felhívták a figyelmet a keresztény üldözésre a világban s főleg az arab világban valamint ott ahol a muszlim a többség9 vallás elengedték a fülük mellett. Mikor már olyan tömegesen fordúltak elő a gyilkolászások amit nem lehetett a szömyeg alá söpörni akkor egy-egy általános nyílatkozattal elintézték. Amikor azzal a jelenséggel találkoztak, hogy a nyugateuropai fiatalok körében terjedt az iszlám és a vallási tanaival való azonosulás és sorozatosan csatlakoztak az iszlámhoz elcsodálkoztak. Nem fogták fel, hogy maguk idézték elő a nagy nihilizmus liberalizmusukkal, ami semmi értelmes életet nem kinált fel a deviancián kivül. Mivel europa megtagadta gyökereit a keresztény kulturát és erkölcsöt ahova lehetett volna igazodni így az unioban bevándorolt arabok nagyon hamar elfoglalták azt a morális erkölcsi nihil helyét az iszlám tanaival és közöségi élménnyel a valahova tartozás érzésével szemben a liberális értéknélküli értelmetlen kilátástalan felesleges életérzéssel szemben. A mai népvándorlás korábban meg eső után köpönyek a felismerés és álszent modon a keresztényekkel való szolidaritás. A keresztény europai identitástudata kisebbségben van és vesztésre áll.
drkovax
2015. december 07. 03:29
"Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője a konferencia résztvevőihez intézett levelében kifejtette: Európa igenis felelősséget visel a keresztény üldözöttekért." Lássam !
Gubbio
2015. augusztus 09. 13:59
Jó, hogy egyszer-egyszer azért napirendre kerül itt-ott a keresztyének üldözésének ügye is, de mindig van hova fejlődni. Lehetne ezt erőteljesebben is kommunikálni, nem beszélve a konkrét segítség nyújtásáról, amiben mintha senki sem lenne túlságosan lelkes. Európa is, Magyarország is lehetne tehát sokkal keresztyénibb, bár az igazság, szerintem, éppenséggel az, hogy a krisztusi lelkület "respektje" soha nem látott mélyrepülésbe kezdett a kontinensen. A keresztyénség visszaszorulásának egyik látványos jele az is, hogy az emberek többségének gondolkodásában a migránsáradattal kapcsolatban sem az iszlám terjeszkedésének nagyon is valódi veszélye rázza a vészcsengőt, melynek következményei pedig beláthatatlanok.
kohntalan
2015. július 08. 12:10
Vannak üldözött keresztények és vannak üldözési mániás nem-keresztények. Az utóbbiakat magyaroknak hívják.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!