Ferenc pápa Albániában: Isten nevében gyilkolni szentségtörés!

2014. szeptember 22. 10:23

A vallások közötti békés együttélést szorgalmazta Ferenc pápa vasárnap Albániában. Az egyházfő gazdasági növekedést kísérő szolidaritást is sürgetett első európai látogatásán. Ez volt Ferenc pápa negyedik külföldi apostoli útja.

2014. szeptember 22. 10:23

Albániába látogatott vasárnap Ferenc pápa.

„A vallások közötti békés együttélés Albániában szép példa az egész világ számára” – mondta Ferenc pápa már a Rómából Tiranába tartó repülőúton újságíróknak. A katolikus egyházfőt Edi Rama albán kormányfő fogadta a repülőtéren, majd Bujar Nishani államfő üdvözölte az elnöki palotában. 

 
Az albán államfőhöz és a politikai és vallási intézmények vezetőihez intézett beszédében az egyházfő ismételten azt hangoztatta: a muzulmán, ortodox, katolikus egységkormány vezette Albánia jó példája annak, hogy a keresztény-muzulmán együttélés nemcsak lehetséges, hanem megvalósítható és előnyös is egy ország fejlődése számára. A pápa egyúttal elítélte azt, ahogy a vallást kiforgatják az erőszak igazolására: „senkinek sem engedhető meg, hogy isteni igék hirdetésének álcájában erőszakos és elnyomó terveket szőjön és valósítson meg”
 
Albánia 3,8 milliós lakosságának mintegy 59 százaléka muzulmán, a keresztények a népesség 26 százalékát teszik ki. 
 
A mai Albánia fejlődését biztosító demokráciáról is szólva, Ferenc pápa arra figyelmeztetett, hogy a fejlődésnek nem csak a lakosság egy részének a javát kell szolgálnia. 
 
„A piacok globalizálódását a szolidaritás globalizációjának kell kísérnie” – szorgalmazta, és többször hangsúlyozta azt is, hogy a fejlődésnek nem szabad háttérbe szorítania az embert övező környezet védelmét. 
 
A Teréz anyáról elnevezett tiranai téren délben tartott szentmisén Ferenc pápa kijelentette: „azért jöttem Albániába, hogy a reményt erősítsem országotokban. Láttam az utcákon, mennyi fiatal van nálatok, fiatal nép vagytok és ahol ennyi a fiatal, ott van remény! A nemzeti zászlótokon levő sasként szárnyaljatok!”  
 
Az egyházfő a kommunizmus időszakában „borzalmakat elszenvedő” és mártírként meghalt egyháziakról és laikusokról is szólt a mártírok földjének nevezve Albániát.
 
„Hány keresztény nem hajtott fejet a fenyegetéseknek!” – mondta Ferenc pápa hangsúlyozva, hogy a keresztények a világ számos részén ma is hasonló üldözéstől szenvednek. 
 
A Tirana utcáin nyitott pápamobillal végighaladó pápa útvonalát a kommunizmus időszakában meggyilkolt mártír papok és szerzetesnők óriási fényképei szegélyezték. A szentmisén 250-300 ezres tömeg vett részt, közöttük muzulmánok és ortodoxok is. 
 
A mise utáni vasárnapi Úrangyala-imádságot (Angelus) a pápa az albán fiatalokhoz intézte: „Tudjatok nemet mondani a pénz imádatára, az individualizmus kínálta hamis szabadságra, a függőségre és az erőszakra! Mondjatok igent a találkozás és a szolidaritás kultúrájára!”
 
A tiranai egyetemen a pápa a hat legnagyobb albániai vallási közösség, a muzulmánok, a muzulmán misztikus rendhez tartozó bektásik, az ortodoxok, katolikusok, evangélikusok és zsidók vezetőivel találkozott  
 
„A másik vallásban ne vetélytársat, még kevésbé ellenséget, testvért lássunk! – hangoztatta Ferenc pápa – Isten nevében gyilkolni szentségtörés, Isten nevében kirekeszteni a másikat emberellenes.”
    
Ferenc pápának Tirana új székesegyházában az albán kommunizmus évtizedeinek üldözését túlélő papok és szerzetesnők számoltak be szenvedéssel teli megpróbáltatásaikról. A pápa több alkalommal meghatódott. Az egyházfő könnyezve ölelte át a 84 éves Ernest Simoni atyát, aki azt idézte fel, hogy a 27 év börtön alatt elszenvedett kínzások ellenére sem tudták rávenni arra, hogy hitét megtagadja. 
 
Albániai látogatása utolsó állomásán Ferenc pápa felkereste a Tiranától 30 kilométerre levő Betánia Központot, ahol gyerekekkel és az Albániában működő karitatív intézetek gondozottjaival találkozott.

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2014. október 03. 23:40
Nem "kettosen" írtam, hanem kétszer. Ezt így írjuk magyarul. Csak, hogy megtanuld. Tehát KÉTSZER a te ostobaságaidat.
Sulammit
2014. október 03. 23:31
Nézd már, hogy köhög a bolha! "Sulammit atyat folosleges helyesirasra oktatni!" Bizony, hogy fölösleges, mert már megtanult. És nincsen ember hiba nélkül. Örülnél, ha te csak ennyi hibát vétenél. Különben is mit balhézol itt? Az egész mandi tudja, hogy odagondoltad az iskola nevét. Most miért tagadod le? Na de térjünk rá a te helyesírási hibáidra. Na nem az összesre, csak a legutóbbiakra. "tanultalan" "kettosen" "Az a kerdes azt volt," "bezzed," "kettosen irod az ostobasagaidat?" Te magadnál vagy? Ezek nem az én, hanem a te! ostobaságaid. Nem ismered fel a saját szavaidat? Nem mersz szembesülni velük? "Intelligens ember nem dicsekszik vele milyen alulmuvelt es tanulatlan." Aha! Akkor most ez egy önkritika volt ugye? Mert, hogy te dicsekszel vele folyamatosan, hogy az imádkozás szót "imátkozásnak" kell írni! Hozzá teszem, ha jól írtad volna akkor sem fedeztem fel egy fikarcnyi intelligenciát sem nálad. Fogadd meg Jézus tanácsát, és kezdjél hozzá a saját szemedből kiszedni a gerendát.
Csomorkany
2014. október 03. 19:40
Sulammit "atyával" eddig még minden ilyet meg lehetett beszélni, és persze ennél súlyosabb kérdésekben is értelmesen meg tudtam vele beszélni dolgokat. Ő simán, pusztán a szavamra elfogadta Ceausescu nevének helyes írásmódját éppúgy, mint itt most az általános iskola ügyét. Téged az sem győzött meg az "imátkozik" alak téves voltáról, hogy az orrod alá toluk az Akadémia honlapját és egy másik helyesírási oldalt. Ezek után nem Sulammit az, akin az egész mandi röhög, bár ami azt illeti, én nem vagyok meggyőzve arról, hogy ez a mi épületes párbeszédünk olyan sok embert érdekel...
Csomorkany
2014. október 03. 16:27
Bocs, nem szívesen mondom, de csak akkor nagy Á és I, ha egy konkrét iskolára gondolsz, amit előtte a szövegösszefüggésben megnevezel. Pl. "A Petőfi Sándor Általános Iskola diákja, Nagy Jenő elszavalta az Anyám tyúkját. Utána az Általános Iskola igazgatója, Kiss József dicséretben részesítette" Ha nem egy konkrét iskoláról van szó, akkor az általános iskolába tényleg kis "á" val és "i"-vel küldik vissza az embert.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!