Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Templom, zsinagóga és mecset épül egy fedél alatt Berlinben

2014. június 25. 11:42

Az Egy háza. Így hívják azt a majdani épületet, amelyet egy zsidó rabbi, egy keresztény lelkész és egy muszlim imám közösen álmodott meg. Berlinben fog állni, a múlt héten tették le a jelképes alapkövét, és most indult az adománygyűjtés a felépítéséhez.

2014. június 25. 11:42

Egy tető alá költözik a három nagy egyistenhit a német fővárosban. A kezdeményezés Gregor Hohberg lelkész, Tovia Ben-Khorin rabbi és Kadir Sanci imám nevéhez fűződik. Már a majdani templom-zsinagóga-mecset helyét is kijelölték Berlin szívében, a Múzeum szigeten fekvő Petriplatzon.

 
A világon sehol nincs még ilyen. Az Egy háza körülbelül 43 millió euróból épül majd fel, a tervek szerint négy éven belül. A pénz összegyűjtését adományokból tervezik. Bárki adakozhat online, egy téglajegy 10 euró lesz.
 
Wilfried Kühn építész meglepő, hatszögletű téglaépületet álmodott meg: magas, négyszögletű központi toronnyal közös rendezvényekre, találkozásokhoz, és három különálló teret az imához a három vallás híveinek. Ezek mindegyike más alakú, de azonos területű lesz - írja az Independent. Mindegyiket úgy tervezték, hogy alkalmazkodjék az adott vallás hagyományaihoz és rituáléihoz.
 
A majdani Egy házának helyet adó múzeum sziget gazdag történelmi örökségben: a Petriplatzon állt Berlin első, 12. századi temploma, amely súlyosan megrongálódott a második világháborúban, aztán a kelet-német hatóságok lebontották. Amikor öt évvel ezelőtt a régészek kiásták az ősi temetőt a területén, egyből megszületett az ötlet: valami előremutatót kellene építeni ott, ahol a város keletkezett - mondja az építész.
 
Az ötletgazda vallási vezetők közül a protestáns lelkész azt mondja: Berlin sokkultúrájú, sokhitű város. A fal békés leomlásának helyszíne, és a különböző vallások hívei is békében élnek itt egymással. Az imám abban bízik, hogy az Egy háza létrehozása bátorítja majd a párbeszédet a kultúrák és a vallások között, és ezzel gátat vet az iszlámmal szembeni előítéletek terjedésének. Azt szeretné, ha a gyerekeinkre olyan jövő várna, amelyben a sokféleség a norma. A rabbi arról beszélt a brit lapnak, hogy a projekt a régi sebek begyógyítását is szolgálja. Anélkül, hogy elfelejtenék azokat. Szerinte Berlin a csodák és a sebek helyszíne, az a város, ahol a zsidók kiirtását kigondolták. Most pedig az a hely is lesz, ahol a három vallás a világon először kerül egy fedél alá.
Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!