Ferenc pápa megerősített tisztségében egy konzervatív bíborost

2013. december 18. 02:03

Ferenc pápa megerősítette tisztségében a befolyásos vatikáni Püspöki Kongregáció konzervatívnak számító prefektusát, a kanadai Marc Ouelletet.

2013. december 18. 02:03

A 69 éves kanadai főpásztor Québec nyugalmazott érseke, XVI. Benedek pápa 2010-ben nevezte ki a Püspöki Kongregáció vezetésére. Ouellet bíboros megerősítése mellett a Szentatya bíboros és püspök tagokat nevezett ki a Kongregációba – írja a Vatikáni Rádió.

Marc Oullet bíborost a 2013-as, Ferenc pápát megválasztó konklávé előtt a februárban lemondott XVI. Benedek lehetséges utódaként, papabileként tartották számon, mint konzervatív, ratzingeriánus főpapot. Ő viszont a konklávé előtt azt nyilatkozta, hogy semmiképp sem szeretne pápa lenni, az rémálom lenne, de felkészül minden eshetőségre.

Az Il Soro 24 Ore olasz hírportál szerint Ouellet, aki eleinte maga is kapott szavazatokat a konklávén, a XVI. Benedekhez közelálló, sokak szerint Benedek pápa utódjelöltjeként is felfogható Angelo Scola milánói érseket támogatta, aki a konzervatív tábor favoritja volt a pápaválasztáson. Azonban miután a Scola-tábor nem tudott elég szavazatot gyűjteni, Ouellet arra kérte bíborostársait, hogy támogassák voksukkal Jorge Bergogliot, a későbbi Ferenc pápát. 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!