Ferenc pápa: Róma püspöke az egész teremtett világ őrzője

2013. március 20. 09:36

Szent József, az egyház védőszentje, Szűz Mária jegyese példáját emelte ki a péteri szolgálatának megkezdése alkalmából kedden tartott ünnepélyes szentmisén Ferenc pápa.

2013. március 20. 09:36

Az egész teremtett világ, de különösen a szegények, elesettek őrzése Róma püspökének feladata; a pápának ezt az alázatos, hitben gazdag szolgálatot kell szem előtt tartania – mondta szentbeszédében az új katolikus egyházfő a Szent Péter-bazilika lépcsőjén rendezett szentmisén. Köszönetét fejezte ki, hogy első nyilvános szentmiséjét Szent József, Jézus nevelőapja ünnepén mutathatja be. Emlékeztetett arra, hogy elődje, XVI. Benedek pápa (Joseph Ratzinger) névnapja is e napon van, és kérte, hogy a hívek vegyék körül őt imádsággal, szeretettel. Köszöntötte a bíborosokat, a püspököket, a papokat, a diakónusokat, a szerzeteseke, az apácákat és minden világi hívőt. Külön megköszönte a keresztény egyházak, a zsidó és egyéb vallási közösségek képviselőinek jelenlétét. Üdvözölte a megjelent állam- és kormányfőket, a külföldi küldöttségeket és a diplomáciai testületet.

Olasz nyelven elmondott beszédében arra az evangéliumi szakaszra utalt, amelyet ősi hagyomány szerint görögül, az evangélium eredeti nyelvén olvasott fel egy görög diakónus. Szent József feladata az volt – mondta –, hogy „kustos” (védelmező) legyen, védje, oltalmazza Máriát és Jézust. Ez kiterjed az egész egyházra, őrzi és védelmezi Krisztus misztikus testét, az egyházat, amelynek a Szent Szűz az előképe. Szent József alázattal, csendben, teljes hűséggel gyakorolta a rá bízott feladatot, Mária és Jézus védelmezését akkor is, amikor nem értett meg mindent – mondta a pápa. Törődéssel és szeretettel kísérte őket, a betlehemi születés, a zaklatások, az egyiptomi menekülés idején, Jézus eltűnésekor és megtalálásakor a jeruzsálemi templomban, a názáreti házban eltöltött évek alatt, amikor fiát az ácsmesterségre megtanította. Szent Józsefben azt a példát kell látni, hogy miként válaszolhatunk Isten hívására: készségesen, nyitottsággal - mondta.

Nem ember által épített házat akar az Úr, hanem maga építi a házat élő kövekből, a Szentlélek segítségével” – jelentette ki tapssal többször megszakított szentbeszédében. „Legyünk figyelemmel az egész teremtett világra, a környezetre és minden élőlényre, különösen az elesettekre, a szegényekre” – folytatta. A hatalom mindig szolgálat, a pápa szolgálata, hogy megőrizze Isten népét – mondta a katolikus egyházfő. Arra kérte a világ gazdasági és politikai vezetőit, hogy ők is legyenek a teremtett világ őrzői.

Mindent az ember őrzésére bíztak. Ha az ember nélkülözi ezt a felelősséget, nem törődik a teremtett világgal és testvéreivel, akkor a pusztítás kerül előtérbe. Sajnos minden korszakban vannak olyan emberek, mint Heródes, akik az ember arcát lerombolják, eltorzítják” – mondta a pápa. Nem szabad megengedni, hogy a pusztítás és a halál erői fenyegessék a világot. De ahhoz, hogy az ember a világot megoltalmazza, saját szívét is meg kell tisztítania. „A gyűlölet, a gőg és az irigység beszennyezi az életet” – mondta a pápa. Egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy nem szabad félni a jóságtól és a gyengédségtől. Hozzátette: csak aki szeretettel és gyöngédséggel szolgál, az tud megőrizni. Hangsúlyozta, hogy a gyengédség nem a gyengeség, éppen ellenkezőleg, az erős lélek jele. „Csak aki szeretettel szolgál, az tud védelmezni” – hangsúlyozta péteri szolgálatának megkezdésekor elmondott szentbeszédében Ferenc pápa.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!