Rajta a világ szeme

2013. március 14. 09:06

Mit tud kezdeni azzal a sokkal gonddal, problémával, amit elődje ráhagyományozott?

2013. március 14. 09:06
Kaleidoscope
az ezer színű világ

Világnézeti hovatartozástól függetlenül mindenkinek el kell ismernie, hogy most »rajta a világ szeme«. Mit tud kezdeni azzal a sokkal gonddal, problémával, amit elődje ráhagyományozott? Meg tudja-e fordítani azokat a negatív trendeket, amik a világ egyes részein jellemzik a katolikus egyházat? Tudják-e hitelesen hirdetni az evangéliumot az általa vezetett katolikus egyház vezetői, papjai és hívei a világban úgy, ahogy azt Jézus Krisztus meghagyta, elrendelte? Hozzá mer-e nyúlni a bálványokká növekedett tabukhoz, fel meri-e számolni az egyházon belül és az egyház körül kialakult bűnszervezeteket, amelyek ma fojtogatják és széteséssel fenyegetik a katolikus egyházat? Fel tudja-e mutatni a világnak hitelesen és hatékonyan Isten örök igazságait, képes lesz-e valóban fénnyé és sóvá válni, ahogy azt Jézus elvárja tőle?

Mindezekre ma még csak Isten tudja a választ. A keresztény emberek most, a pápa megválasztása utáni órákban egyet tehetnek: imádkoznak az új pápáért, adja meg neki Isten a szükséges kegyelmeket, hogy meg tudja tenni mindazt, amit Isten kedves akarata szerint pápaként tennie kell, és tartsa távol tőle a sátán minden kísértését, ártó, romboló hatalmát! Úgy legyen!

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!