A kereszténység célja nem az érzelmi kényelem

2017. május 14. 19:11

Kiss Bertalan
777

Ha azt mondjuk, hogy attól fognak jönni a fiatalok, mert azt látják, hogy ez az egész kereszténység „nem is olyan nehéz”, akkor átverjük őket és nem mellesleg hamar tovább is állnak. Interjú.

Hogyan kerül a Juventutemmel kapcsolatba egy fiatal?

A Juventutem világszerte tizenhat országban van jelen több, mint harminc tagszervezettel. Ezek természetesen mind különbözőek. Ami szerintem közös bennük, hogy a nagy részük fiatal felnőttként tért vissza a hithez. Talán az lehet számukra vonzó, hogy itt semmit sem tolnak az arcukba, nem tukmálnak rájuk semmit. Annyit látnak, hogy adott egy áldozatkész közösség, akik hétről-hétre megszervezik, hogy legyen kórus, legyen megfelelő képzése azoknak, akik az oltárnál szolgálnak, legyenek saját énekes és imakönyveik, s így tovább. Tekintettel arra, hogy a rítus nagy része latinul van, és egy hihetetlenül gazdag szimbólumrendszerrel találkozhatnak, valószínűleg sokkal több kérdés is felmerül bennük már az első alkalommal és ez horogként működik.

Nemrég Rómában jártál egy konferencián a Ferenc pápa által tavaly alapított Világiak a Család és az Élet Kongregációja szervezésében. A téma örökzöld: »hogyan érjük el a fiatalokat«. Egy ifjúsági közösség vezetőjeként hogy látod, hol vannak a fiatalok? Vagy már maga a kérdés is annyira »öreg«, hogy rossz így feltenni?

Szerintem a kérdés ilyen megközelítése egy téves huszadik századi pedagógiai irányelven alapszik. Ez azt állítja, hogy mindig lejjebb kell tenni a lécet, hogy mindenki simán megugorja és akkor majd sokan leszünk. Ez egyszerűen nem igaz.

Milyen értelemben veszik lejjebb a lécet?

Minden értelemben. Legyen szó a hittel kapcsolatos tudásról vagy éppen a liturgia ismeretéről. Bocsánat, de az élet nehéz. Ma alapból, de keresztényként végképp a társadalomban élni borzasztóan nehéz. Fenntartani egy családot, megélni a hivatásomat igenis nehéz. A hitem, a hittel kapcsolatos ismereteim, a szentségek mind eszközök ahhoz, hogy le tudjam győzni a nehézségeket. Ha azt mondjuk, hogy attól fognak jönni a fiatalok, mert azt látják, hogy ez az egész kereszténység »nem is olyan nehéz«, akkor átverjük őket és nem mellesleg hamar tovább is állnak. Tévképzetet alakítunk ki bennük az egyházról és a társadalomról egyaránt. Nagypéntek nélkül nincs feltámadás. Az egyház nem egy egérutat kínál a szenvedések elkerülésére kis közösségekben, hanem amikor elhangzik a misén, hogy»“Ite missa est«, annak azaz üzenete, hogy menjetek, mert ti vagytok a frontvonal frontvonala. Nektek lesz a legnehezebb, de helyt tudtok majd állni, mert Krisztus veletek van!

A megfáradtan a világból beeső fiatal miért akarná még magára venni az újabb nehézségeket a nyakába akadó latin, összetett szentmisét?

Én szerintem ez segíthet abban, hogy feldolgozza az ember, hogy a kereszt elől nincs menekvés. Ott lógnak a keresztek az iskoláinkban, az otthonainkban. Nem azért nézünk egy kivégzőeszközön függő holttestet, mert az olyan bájos, hanem mert emlékeztetnünk kell magunkat szüntelen arra, hogy mi vár miránk is. A cél a lelkek üdvössége, és nem az érzelmi kényelmük.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://kereszteny.mandiner.hu/trackback/30195