Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése

Vízkereszt
2017. január 6. 13:48

Nem azért keltek útnak a három királyok, mert meglátták a csillagot, hanem azért látták meg a csillagot, mert útnak indultak – mondta Ferenc pápa vízkereszti beszédében. A Szentatya szerint el kell hagyni a megszokott dolgokat, nem elég nosztalgiát érezni, nem szabad érzéketlenné válni, útnak kell indulni és megkeresni Istent.

A háromkirályokat az újdonság reménye vezette Betlehembe a gyermek Jézushoz, miután belefáradtak koruk Heródeseibe – jelentette ki Ferenc pápa a vízkereszt ünnepén a vatikáni Szent Péter-bazilikában bemutatott szentmisén, amelynek végén római hajléktalanok osztottak imakönyveket a Szent Péter téren. 

Ferenc pápa az Úr megjelenésének ünnepén a Betlehemben megszületett Jézushoz – az üstökös (a bibliában csillag) nyomában – érkezett három napkeleti bölcsről, egyes hagyományok szerint királyokról beszélt. 

„Azért látták meg a csillagot, mivel útnak indultak

„A háromkirályok nem azért keltek útra, mert meglátták a csillagot, hanem azért látták meg a csillagot, mivel útnak indultak. Nyitott volt a szívük, és észre tudták venni az égi jelet (...) nyitottak voltak az újdonságra” – mondta a katolikus egyházfő. Hozzátette: a háromkirályok „nosztalgiát” éreztek Isten iránt, miután nem akarták már többé a megszokott dolgokat, „belefáradtak koruk Heródeseibe”, és tudták, hogy Betlehemben valami új történik. 

Hozzátette: a napkeleti bölcsek azokat az embereket jelképezik, akik nem hagyják érzéketlenné válni szívüket. Az Isten iránti nosztalgiát érző hívő is útra kell hogy keljen, a történelem legelrejtettebb szegleteiben, a világ legtávolabbi határain keresve Istent – mondta Ferenc pápa. 

A mi csillagunk ne a pénz és a siker legyen”

Az apostoli palotának a Szent Péter térre néző ablakából délben elmondott beszédében a pápa kijelentette: a háromkirályok ajándékokat visznek Jézusnak, de az igazi ajándék maga Jézus. „A mi csillagunk ne a pénz és a siker legyen” – hangsúlyozta az egyházfő, békét, igazságosságot és irgalmasságot kívánva a világnak az új esztendőre. A katolikus egyházfő egyúttal köszöntötte az ortodox egyház híveit a szombaton kezdődő ortodox karácsony alkalmából. 

A Szent Péter téren összegyűlt több mint 35 ezer ember között – a Ferenc pápa által bevezetett szokás szerint – háromszáz római hajléktalan osztott szét zsebméretű imakönyvet az irgalmasságról. 

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: http://kereszteny.mandiner.hu/trackback/27610


Összesen 59 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint



Kedves Pápa papa a Haromkirályok sajnos soha nem fáradtak bele a Heródesekbe, hanem állandóan a Heródesek karjába rohannak. Ha az anygal nem inti őket, képesek visszamászni Heródéshez és beszámolni az "eseményekről".


A háromkirályok nem igazán példákép.

Válaszok:
kalotaszeg | 2017. január 6. 13:53
szeekely | 2017. január 6. 14:04

Hanem MEMENTÓ,

hogy ne a csillagokból olvasgassuk ki a tuttit, mert az nem a csillagokban áll.
Illteve, ott az igazságnak maximum a fele áll.

Válaszok:
kgyula | 2017. január 6. 14:15

Pápa bácsi!
Miért indultak útnak a "három királyok"?
Miért mentek "más úton" haza?

Válaszok:
szeekely | 2017. január 6. 14:08

"...Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.
De nékem ő égő csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,
Hiába vártam sóvár­irigyen,
Nem méltatott rá, hogy őt higgyem."


A háromkirályok: Gáspár, Menyhért, Boldizsár ki volt?
Vajon a kisded anyjához, Máriához nem volt közük?
Ki volt Mária, a Megváltó anyja?
Nem volt köze a háromkirályokhoz, nem volt közöttük rokoni kapcsolat, apa-lánya? A
Minden bizonnyal Mária napkeletről származott, nem volt zsidó.
(A zsidók ma sem fogadják el királyuknak, nem lehetett Dávid házából való.)
A háromkirályok az újszülöttért mentek, az unokáért.

"Hunor s Magor, két dalia,
Két egytestvér, Ménrót fia..."

"Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére..."

"Góg és Magóg fia vagyok én.."

Ugye milyen sok itt a nevekben az áthallás?

István a kereszténységet a "pogány" magyarokkal fel tudja vetetni, az országot Mária kegyeibe ajánlja, Regnum Marianum leszünk, dicsőséggel, ami csak akkor lehetséges, ha Isten fia, Jézus a Megváltó, magyar anyától születik, aki az Ég királynője a Magyarok Nagyasszonya.

Válaszok:
zöldremény | 2017. január 6. 19:36
Quantum Satis | 2017. január 6. 19:58

Őszentsége szavai némileg ellent mondanak a Máté Evangéliumának: a Heródesekbe belefáradt bölcsek először Heródesnél érdeklődtek az újszülött király után: "Hol van a zsidók királya, aki megszületett? Mert
láttuk csillagát Napkeleten, és eljöttük, hogy imádjuk" - mondták Heródesnek, és így volt logikus: előzőleg is nyitott szívűek voltak,csak akkor tudták, mikor kell elindulni, mikor a csillagot meglátták, - csillagjós, csillagvizsgáló bölcsek /tudósok/ voltak,nem királyok. Ezt minden elemista tudta az én időmben, valószínűleg most is!


Igen, a magyarság őstörténetével foglalkozni mindig kiközösítéssel jár.
A világ olyan népe vagyunk, akinek a nyelvét senki nem érti, de mégis megmaradtunk, a súlyos csapások ellenére újra felszálló ágban élhetünk.
István kereszténnyé tudta tenni a népet néhány év alatt.
Szerinted egy moszlimot, hindut, budhistát mennyi idő lenne manapság? Mert láthatjuk 2-3 generáció nem elég.

Válaszok:
Counter | 2017. január 10. 12:10

Nem lehet, hogy a csillag csak az utat mutatta, és Máriához vér szerinti közük volt?


Egy frászt!

Biztasd csak magad!

Teres Ágoston
Biblia és asztronómia



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó