Félholdra verve – válasz Balavány György keresztényellenes írására

2016. augusztus 19. 10:06

Pajor Tamás
Hetek

Balavány vallásellenessége egyre inkább maga is egy vallás. Az el nem kötelezés nyúlós kötőanyagával tömöríti híveit, akiket gyakran nagyobb bigottság és intolerancia jellemez, mint az általuk bírált hagyományos vallásokhoz tartozó egyes személyeket.

„A napokban megütött egy írás a HVG.hu-n, melynek címe kérdésbe foglalva a következőről tájékoztatott: »Tudta, hogy iszlám terrorizmus nem létezik?« Ha a kérdés nekem is szól, én nem tudtam, és erről a cikk alapján sem sikerült meggyőződnöm. Még az sem győzött meg, hogy a szerző, Balavány György a végén a szeretetet javasolja problémamegoldásként. Annál is kevésbé, mivel a hangzatos csattanó ellenpólusaként rögtön az elején a gyűlölettel kezd, amikor alcímként kijelenti: »Kezdetben volt a gyűlölet«, ami nyilvánvalóan a János evangéliuma nyitó sorainak gyalázatos parafrázisa.

Hogy a gyengébbek számára még ráerősítsen, Balavány egy képpel is megtámogatta mottóját, amelyen Jézus revolverrel lőni tanít egy kisgyereket.

A bicskanyitogató antré klasszul megágyaz az azt követő sarlatán és rosszindulatú teológiai kontárkodásnak, amelyet most nem hagyhatok válasz nélkül. Az én bicskámtól azonban nem kell tartania a szerzőnek, legalábbis fizikai szempontból biztosan nem, mert az tisztán szellemi természetű. Elsősorban nem a szerző, hanem az olvasók miatt írok most bővebben, mert meggyőződésem szerint nagyon fontos dologról van szó.

Balavány kisiklott logikával, az iszlamisták által elkövetett terrorcselekményekért végül is a számára könnyű célpontnak ígérkező zsidó-keresztény kinyilatkoztatást igyekszik bűnbakká tenni az iszlám terrorizmust mentegetve, legalábbis írása egyértelműen ezt sugallja. Lényegi üzenetét valahogy úgy lehetne összefoglalni, hogy minden vallás szent könyve tartalmaz erőszakra való felhívást, amely aztán gyakorlatában is manifesztálódik, ezért ha iszlám terrorizmusról lehet beszélni, akkor zsidó és keresztény terrorizmusról is lehet. Mivel ezt azért ilyen nyíltan mégsem meri kijelenteni, így inkább jótékony homályba igyekszik ringatni olvasóit, miszerint mindezért nem a vallások, hanem általánosan az előjel és meghatározottság nélküli emberi gyűlölet a felelős.

A sokszor olcsó sikerre vadászó vélemény-újságírás műfajában is mélyrepülési rekord a történelemformáló, ősi szövegekből levont lebutított, bárgyú végkövetkeztetés. A gondolat félholdra verve.

Mindenekelőtt elnagyolás és ködösítés helyett meg kell vizsgálni, hogy melyik vallás alapszövegében szerepel explicit módon gyilkosságra való felhívás, és melyikben nem, továbbá, hogy viszonyul mindez az alapítók személyéhez és a főáramú gyakorlathoz.

Először is a Korán, valamint magyarázata, a Hadíszok alapján elmondható, hogy az iszlám egy vallási, politikai és kulturális rendszer, amely nemcsak nem ismeri az egyház és az állam szétválasztását, hanem pontosan ennek ellentétét tanítja. Ezt képezi le benne a vallási tartalommal egyenlő súllyal és terjedelemmel bíró politikai üzenet. Alapítója, Mohamed, maga is aktívan részt vett fegyveres harcokban, amit 91 alkalommal említ a Korán követendő példaként minden muszlim számára. A politikai iszlám terjeszkedésének eszköze pedig a dzsihád, amelyet a nyugati média eufemisztikusan terrornak mond.

A már Balavány által is említett közismert sor – »Amikor összetalálkoztok a hitetlenekkel, akkor vágjátok el a nyakukat!« (Korán 47:4) – mellett jöjjön most még egy pár félreérthetetlen idézet a Koránból:

»Azt szeretnék, ha hitetlenek lennétek, ahogyan ők is hitetlenek lettek, hogy ugyanolyanok legyetek, mint ők. Ezért ne fogadjatok barátul egyet sem közülük, míg el nem hagyták otthonaikat, hogy Allah ügyéért harcoljanak (dzsihád). Ha hátat fordítanak nektek, akkor találjátok meg őket, és öljétek meg őket ott, ahol csak rájuk akadtok.« (Korán 4:89)

»Harcoljatok azok ellen, akik megkapták az Írásokat, de nem hisznek Allahban vagy a Végső Napban. Ők nem tartják tilosnak, amit Allah és az Ő Küldötte megtiltott. A keresztények és a zsidók nem követik az igazság vallását mindaddig, amíg be nem hódolnak, meg nem fizetik a fejadót [dzsizját] és megalázottá nem válnak.« (Korán 9:29)

És a Hadíszokból:

Mohamed: »Parancsot kaptam, hogy háborút viseljek az emberiség ellen, míg el nem fogadják, hogy nincs más isten, csak Allah, és míg nem hiszik, hogy én vagyok az ő prófétája, és el nem fogadnak minden kinyilatkoztatást, melyet mondok.« [Muszlim 001,0031]

Mohamed: »Ha a dzsihád háborúját a káfirokkal szemben akár csak egyetlen napig is folytatod, az nagyszerűbb, mint az egész Föld és minden, ami rajta van.« [Bukhári 4,52,142]

Mohamed: »Bárki, aki felfegyverez egy dzsihadistát, ugyanazt a jutalmat kapja, mint egy harcos. Bárki, aki megfelelően ellátja egy szent harcos hozzátarto­zóit, ugyanazt a jutalmat kapja, mint egy harcos.« [Bukhári 4,52,96]

Hogy mennyire következik a leírtakból maga a megvalósítás, azt jól mutatja, hogy mintegy száz évvel a fentiek lejegyzése után a muszlim hódítókat a mai Franciaország területén kellett megállítani, miközben keleten már bekebelezték a mai Afganisztánt is. Az pedig elég nyilvánvaló, hogy száz év alatt nem sokat torzulhatott a kezdetekkor is felvállalt alapítói szándék. Itt még kevéssé nyilvánult meg a bazársorról oly ismerős alkuképesség.

Mindebből az is következik, hogy a mai dzsihádisták nem eretnekek, hanem ők azok, akik következetesen haladnak tovább ezen az úton.

Persze, megértem, hogy a politikusok számára kockázatosnak tűnik az előbb vázolt elmélet és gyakorlat közötti ok-okozati összefüggés nyílt kimondása, mert ez vallásháborúhoz vezethetne, és radikalizálná a még passzív muszlimokat is. Azonban belátniuk – velünk együtt – okvetlenül szükséges lenne, hogy cselekedni viszont ennek értelmében tudjanak. Azért használtam a passzív kifejezést, és nem a mérsékeltet, mert az nyilvánvaló, hogy a legtöbb muszlim hívő nem az idézett részek alapján él. Hála Istennek.

Nyilvánvalóan túlnyomó többségben vannak azok, akik a Korán és a Hadíszok emberségesebb oldalát veszik alapul, és a jó szándék, a józan ész alapján, vagy esetleg vallási képzetlenségük miatt a másokkal való békés együttélésre törekszenek. Azért használtam a passzív kifejezést és nem a mérsékeltet, mert ahhoz, hogy az említett többséget valóban mérsékelteknek lehessen mondani, ahhoz a legmeghatározóbb muszlim tanítóknak erőteljesen allegorikus írásértelmezést kellene bevezetniük, és markánsan el kellene határolódniuk a dzsihád minden hasonló formájától. Ezt azonban mindeddig még nem tették meg, legalábbis semmiképpen sem azzal arányosan, amilyen pusztítást a dzsihádisták okoznak. Azt sem látjuk, hogy a muszlim országokban tömegek vonulnának az utcára tiltakozásul.

Ezért is teljesen indokolt az inváziószerű bevándorlás megfékezése. Minden bajba jutott emberen, egyénen segíteni kell. De itt egy olyan tömegről van szó, amelyen nemcsak annak mérete miatt nem tud segíteni Európa, hanem azért sem, mert az érkezők többsége muszlim háttérből jön, nagyrészben passzív, és bizonyos számban radikális szemlélettel. A passzív iszlám pedig akarva-akaratlanul is támogatja radikális változatát, már csak demográfiai alapon is. Balavány persze ostorozza azokat, akik a migráció, az iszlám és a terror között összefüggést vélnek. Ezért azzal fenyeget meg minket, hogy »egyenesen kardjába dől«, amikor ezt látja. Ettől óva inteném, különösen, ha az damaszkuszi acélból készült.

Persze, hogy nem teszünk egyenlőségjelet a muszlim és a terrorista közé – ahogy a szerző próbál megbélyegezni –, de ebből még nem következik, hogy az elkövetők döntően ne pont ebből a háttérből kerüljenek ki, egyértelműen deklarált vallási indíttatással. Ennek megállapítása nem jelent rasszizmust, megbélyegzést, csak a tények kimondását. Ezekre a töme­gekre nagyrészben az iszlám szunnita irányzatának szaúdi hátterű, szalafista iskolája hatott. Balavány ki meri mondani, hogy az iszlám »szent helyeit« őrző szaúdi monarchia nem az iszlám szunnita ágának főáramát képviselné? Vagy akár azt, hogy a szaúdi monarchia és az al-Kaida, valamint az Iszlám Állam teológiai alapvetésében jelentős eltérések lennének?

Balavány – aki láthatóan legalább annyira ért a teológiához, mint amennyire körülbelül Andy Vajna érthet a kaszinótojás elkészítéséhez – az általa kívánt ellenpont megteremtéséhez a norvég tömeggyilkostól, Breiviktől idéz kereszténységértelmezést: »hiszünk a kereszténységben, mint egy kulturális, szociális, identitásbeli és morális platformban«. Nem Breivik miatt fontos tisztázni – mert ő természetesen akkor sem érdemelné meg, ha helyesen definiálná –, de ez a mondat pont arról tanúskodik, hogy szerzője abszolút nincs tisztában a kereszténység lényegével. Mert a kereszténység elsősorban spirituális valóság, és legfeljebb csak többedleges szempontból kulturális, szociális vagy bármilyen más realitás. És ezt sem egy elvetemült gazember miatt kell megemlíteni, hanem fő kérdésünk okán, jelesül mennyiben következnek egy adott vallás alapszövegéből a belőle származtatott értelmezések és tettek.

Balavány tehát úgy próbálja felmenteni a muszlim vallást az alapszövege által előirányzott cselekvés morális következményeitől, hogy közben cselesen a Bib­liát helyezi vád alá. Ehhez a következő ostoba közcímet agyalta ki: »A Biblia is lehet terrorista kézikönyv?«

Először is a Biblia az embert nem elsősorban társadalmi viszonyrendszerében, nem is fizikai vagy pszichikai síkon ragadja meg, hanem spirituális valójában, sorsát pedig az örökkévalóság aspektusából. A Teremtő a bűnök súlyát mind ember és ember, mind pedig ember és Isten vonatkozásában az arányosság elve alapján állapítja meg. Erről szól a szemet szemért, fogat fogért elve.

Az ember azonban elkövethet olyan bűnt is, amelynek következményei saját életének horizontján nem beláthatóak. Az életellenes bűncselekmények mellett a Biblia ilyennek tart bizonyos szexuális bűnöket, amelyeket az Ószövetség valóban halálbüntetéssel szankcionált. A modern humanista, materialista szemlélet számára nehezen felfogható, de szellemi szempontból ezek a bűnkategóriák halált eredményeznek, ezért ezeket a Tóra is halállal büntette. Ennek alkalmazása azonban kizárólag a szövetség keretén belül álló népre, a zsidóságra vonatkozott, és egyedül a nekik adott földrajzi területen, ráadásul időben is korlátosan, csak a teokratikus berendezkedésű, törvény alatti korszakban volt értendő. Emiatt például ma a legszigorúbb ortodox zsidó irányzatok sem hajtják végre ezeket a passzusokat.

A másik vitatott pont Izraelnek a honfoglaláskor adatott parancs, amely a kánaánita népek elpusztítására vonatkozott. Tudvalevő, hogy ezek a népek évszázadokon át életmódszerűen gyakoroltak gyermekáldozatokat, vérfertőző kapcsolatokat, állatokkal való közösülést és a legkülönbözőbb perverzitásokat. Megint csak idegenül cseng a modern szekularizált ember számára, de a Biblia Izrael Istenét a történelem Uraként mutatja be, akinek joga van teremtményei fölött az ítélettételre. Az Örökkévaló ebben az esetben az ítéletet Izrael által hajtotta végre, és nem részrehajló módon, hiszen már ekkor kilátásba helyezte, hogy a saját népére ugyanez vár, ha a kánaániták életmódját követik. Ugyanúgy a kánaániták között is adatott lehetőség a megmenekülésre, ezt példázza Ráháb esete, aki nemcsak megmenekült, hanem még Dávid király és ez által Jézus Krisztus családfájába is bekerült.

Ezeken a konkrét, jól körülhatárolt eseteken kívül az Ószövetség nemcsak nem tette lehetővé, hanem kategorikusan tiltotta az emberi élet bármilyen módon történő kioltását. Tehát még egyszer összegezve: a mózesi törvény ezeket a típusú ítéletgyakorlatokat is kizárólagosan az előbbiekben leírt földrajzi, időbeli és egyéb tények keretei között írta elő. Hozzáteszem mindehhez, hogy Kánaán elfoglalása – melynek népei egyébként katonailag is ellenálltak Izraelnek – semmivel sem járt több vérontással, mint bármely más népcsoport korabeli honfoglalása.

Az Újszövetség pedig meghaladva mindezt, az ítélet ilyetén gyakorlását teljes mértékben Isten jogkörébe helyezi. Az államhatalom számára pedig legitimálja a fegyverhasználatot pontosan az emberi élet védelme céljából. Ezen túl Jézus Krisztus megfogalmazza az állam és az egyház szétválasztásának alapvetését, amikor kijelenti, hogy: »Adjátok meg ami a császáré, a császárnak, és ami az Istené, az Istennek.« (Márk evangéliuma 12:17)

Igen, a kereszténység is offenzív, hiszen a jézusi parancs alapján elkötelezett az evangélium hirdetésére. A bibliai mintájú kereszténység azonban ezt kizárólag békés eszközökkel, spirituális erővel, szavakkal és jó cselekedetekkel teszi.

Az iszlám már száz évvel Mohamed halála után katonailag leigázta az akkor ismert fél világot, ezzel szemben a kereszténység fegyvertelen under­ground hitként terjedt el pontosan a római hatalom ellenében.

Míg az iszlám nem ismer más modellt, mint az államvallást, addig a kereszténység történetében pontosan az államegyházzá válás előre haladtával egyenes arányban következett be az aposztázia, vagyis az apostoli hittől való elszakadás; ezen belül pedig a fegyveres erőszak alkalmazása, mely Ágoston téves igemagyarázatából fakadt, amely szerint Jézus azon felhívását, hogy: »kényszerítsetek bejönni mindenkit, hogy megteljen az én házam«, fegyverrel történő térítésként kell értelmezni. Ez balaványosan mondva valóban »dekontextualizáló herézis«, vagyis életveszélyes baromság. Azt is el kell mondani, hogy a kereszténységen belül mindig megtalálhatóak voltak az erőszakmentességet valló irányzatok, és gyakran pont ezek ellen irányult üldözés a középkori államegyház részéről. Jó ideje azonban a római katolicizmus is – e területen önkritikát gyakorolva – erőszakmentessé vált.

Jézus Krisztus a félresiklott történelmi praxissal ellentétben kijelentette, hogy: »az én országom nem evilágból való«, és amikor letartóztatták, tudatta követőivel, hogy kérhetné Istentől angyalok seregeinek beavatkozását, erről azonban lemondott a mi érdekünkben. Ehelyett – miközben kivégzői számára is bűnbocsánatot kért az Atyától – vállalta, hogy engesztelő áldozatával elszenvedje valamennyiünkért – így Balavány Györgyért is – az ítéletet.

Mindezekből fakadóan a publicista történelmietlen és valóban szövegkörnyezetből kiszakított módon idézi Jézus néhány, kifejezetten a szellemi-erkölcsi szférában való ellenállásra – ha úgy tetszik, ellenkultúra kiépítésére – irányuló mondatát.

»Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert. Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támasszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa közt; És hogy az embernek ellensége legyen az ő házanépe.« (Máté evangéliuma 10:34–36)

Aki csak egy kicsit is ismeri a Bibliát, az nagyon jól tudja, hogy Jézus Krisztus ezen szavai, mint tanításának egésze, mélyen spirituális. Ezek a mondatai értékválasztásról szólnak, nem ellenségességről vagy gyűlöletről, ami teljesen szemben állna életének és tanításának egészével. Ugyanez igaz a szerző által idézett másik igehellyel kapcsolatban is, amivel szerencsétlen módon próbálja megtámogatni kártyavár szilárdságú téziseit.

»Ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában, mert mi köze egymáshoz az igazságnak és a gonoszságnak, vagy mi köze van a világosságnak a sötétséghez? Vagy mi azonosság van Krisztus és Beliál között? Vagy milyen közösség van hívő és hitetlen között? Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan az Isten mondta: Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek. Ezért tehát menjetek ki közülük, és váljatok külön tőlük, így szól az Úr, tisztátalant ne érintsetek, és én magamhoz fogadlak titeket. Atyátokká leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek, így szól a mindenható Úr.« (Pál 2. levele a Korinthosziaknak 6:14–18)

Természetesen ez a rész sem gyűlöletről vagy az elutasításról szól, hanem az olyan, Balavány által valószínűleg nem túl nagyra tartott értékekről, mint a szentség és az elkötelezettség. Ugyanis, ha az igazi bibliai értelemben vett egyház, Jézus Krisztus tényleges követőinek közössége nem válna el, nem lenne élesen megkülönböztethető a világtól, akkor egyáltalán mi értelme lenne létezésének.

Mindebből következik, hogy a fundamentalizmus fogalma homlokegyenest mást jelent mindkét hitvilágban. Míg a kereszténységben az alapokhoz való visszatérés – megtisztítva a fogalmat a rárakódott pejoratív felhangoktól – a szeretetet, a toleranciát, az erőszakmentességet jelenti, és az allegorikus értelmezés eredményezte az erőszak alkalmazását, addig az iszlámban mindez fordítva van. Ott a fundamentalizmusból, vagyis a alapokhoz való visszatérésből következik a militáns terjeszkedés, az erőszak alkalmazása, és az allegorikus értelmezésből – ha van vagy lesz ilyen – a békés hozzáállás.

Pusztán azért, mert nem vagyunk tudósok – akik részletekbe menően tanulmányozzák kutatásuk tárgyát –, még lehet és kell is, hogy legyen határozott véleményünk, különösen az életünket ilyen mértékben meghatározó valósággal kapcsolatban.

Most felteszem az általam citált remekmű címében megfogalmazott kérdést: Valóban nem létezik iszlám terror?

Ha nem, akkor hát milyen terror létezik? Eszkimó terror, szamojéd-nyenyec terror? Netán maszáj vagy busman terror? Vallási megközelítésben pedig az ortodox zsidók, a katolikusok, vagy a protestánsok fenyegetik az emberiséget?

A kérdés megválaszolásához Balavány György váratlan helyről kapott segítséget Ferenc pápa személyében, aki szerint azért nem lehet iszlám terrorról beszélni, mert például katolikusok naponta követnek el bűncselekményeket, van, aki megöli a feleségét, más meg az anyósát.

Persze, a gyilkos az gyilkos, de a köztörvényes bűnözők nem katolikusként, protestánsként vagy akár zsidóként gyilkolnak, hanem pont ebbéli identitásukkal szemben. Hogy ezt az egyszerű tételt pontosan a világ egyik legnagyobbnak tartott erkölcsi tekintélye nem látja, az felettébb furcsa. A bűnözők elenyésző kisebbsége az, aki a kereszténységre vagy a Bibliára hivatkozik gyilkossága kapcsán, de ezek az általában izoláltan cselekvő elmebetegek nem fenyegetik az egész világot.

Ferenc azt is mondta: »Erőszakra nem lehet még nagyobb erőszakkal reagálni«. Ez az olcsó populista mondat kellemes zene lehet számos fül számára. Akkor felteszem, mi a bánatos feladata van az erőszak monopóliumát birtokló államnak, ha nem pontosan ez? És miért fizetnek adót a demokráciában élők, ha nem elsősorban azért, hogy az állam megvédje őket, és konkrétan megbüntesse a gyilkosokat? Akkor a köztörvényes gyilkosságot is el lehet intézni egy ejnye-bejnyével? Ha szándékosan szétterítjük, elmaszatoljuk a gonosztevők kilétét, azzal nekik segítünk.

El kell, hogy mondjam, nagyon nem vagyok rendpárti és az erős állam híve, különösen, amikor az az erejét békés polgárain teszteli. De ha ekkora az életellenes fenyegetés, akkor ezzel szemben kötelező az erőszak alkalmazása. Ennek elhagyása vagy gyenge alkalmazása egyet jelent a támadók segítésével.

Balavány vallásellenessége egyre inkább maga is egy vallás. Az el nem kötelezés nyúlós kötőanyagával tömöríti híveit, akiket gyakran nagyobb bigottság és intolerancia jellemez, mint az általuk bírált hagyományos vallásokhoz tartozó egyes személyeket. Fő tétele: semmit sem igazán komolyan venni, kivéve a semmit sem igazán komolyan vevést.

Ez az irányzat lép elő ma a magát kőkomolyan vevő iszlám mentorává, saját zsidó-keresztény gyökerei ellenében. Mivel ő maga már elszakadt ettől a gyökértől, és igazából semmiben sem hisz, el sem tudja képzelni, hogy a muszlim dzsihádisták igenis komolyan gondolják, amit mondanak, hisznek vallásuk alapkönyvében, amely nyilvánvaló parancsot ad tetteikre vonatkozólag. Ezt a parancsot csak allegorikus értelmezéssel lehetne megszelidíteni, de jelenleg ez még hiányzik. Egyszerűbben fogalmazva az iszlám akkor pacifikálható, ha hívei nem veszik teljesen komolyan. Ezzel ellentétben a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás pontosan akkor békeszerető, erőszakmentes és áldásos, ha a benne hívők, felhagyva az allegorikus értelmezéssel, visszatérnek az alapokhoz, és teljesen komolyan hisznek benne.

Felteszem a kérdést: melyik vallás a hitelesebb, az, amelyik akkor működik jól, ha nem veszik komolyan, vagy az, amelyik akkor, ha komolyan veszik? A választ Balavány Györgyre és az olvasókra bízom.”

(Pajor Tamás a HVG.hu-n szeretett volna válaszolni Balavány György Tudta, hogy iszlám terrorizmus nem létezik? című írására, ám a szerkesztőség elutasította válasza közlését, indoklásában „az elkötelezett hívők körén kívül egészen hajmeresztőnek” nevezve a Biblia „vérszomjas kitételeinek” „kimagyarázását”.)

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://kereszteny.mandiner.hu/trackback/24128