Emlékév

Márton Áron: nemzeti példakép lehetne az erdélyi püspökből

2016. augusztus 19. 15:46

Ma is példakép lehet a kommunisták által üldözött Márton Áron erdélyi püspök, akinek a népszerűsítésére szervezett emlékév nagyjából a felénél tart. Az emlékév programjairól Gaal Gergelyt, a szervezőbizottság vezetőjét kérdeztük. A 120 éve született Márton Áronról pedig Vargha Miklós Péter budapesti plébános beszélt nekünk, aki még találkozott az idős főpásztorral.

Egész Európának szüksége van olyan példaképekre, mint Márton Áron, főleg ma, amikor Európa keresztény alapjait is kétségbe vonják egyesek – mondja a Mandinernek Gaal Gergely, a 2015. december 24-től 2016. december 24-ig tartó Márton Áron Emlékév Programbizottságának elnöke. Az emlékévet Márton Áron születésének 120. évfordulója alkalmából szervezték.

A nagyjából a felénél járó emlékév legutóbbi kiemelkedő eseménye az volt, hogy a krakkói Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó idején a dél-lengyelországi város egyik terén is megtekinthető volt az emlékév Márton Áronról szóló köztéri kiállítása, valamint négyszáz magyar fiatal énekelt és fényképezkedett az emlékév pólójában.

A tárlattal jelen sorok írója augusztus 14-én, vasárnap a kolozsvári Szent Mihály-templom előtt találkozott (mint a Főtér írja: felpöröghet a városban Márton Áron kultusza).

Az emlékévnek, aminek Jakubinyi György gyulafehérvári érsek és Áder János köztársasági elnök a fővédnöke, van egy beltéri kiállítása, amelyből több „szériája” is van a szervezőknek, így az egyébként a csíkszeredai főtéren debütált köztérivel szemben egyszerre több helyen is be tudják mutatni. A kiállítások megfordultak a Kárpát-medence több fontos helyén és a különféle fesztiválokon is, így a torockói Double Rise-on és Tusványoson is. A kiállítások mellett beszélgetéseket, konferenciákat és táborokat is rendeznek a szervezők. A kiállításokat elviszik még Argentínába és az Egyesült Államokba is.

Amit azonban Gaal Gergely még kiemel, az egy fotó- és videóverseny, aminek Legyél TE is példakép! a címe. Erre okostelefonnal készült pályamunkákat várnak a közösségépítés, illetve a kitartó munka témakörében.

Márton Áron olyan személyiség – fejti ki Gaal –, aki ma is példakép lehet, s átszövi életét a magyar történelem: az első világháborúban Doberdónál harcolt, Trianon után képviselte a magyar közösséget, a Jad Vasem kitüntette a Világ Igaza címmel, mert kiállt a zsidóság mellett, a kommunizmus alatt pedig üldözték. Egész életében csak a jót tette, következetesen ugyanazt képviselte végig, mégis 77 ezer oldalnyi anyaga van róla a Securitaténak – mutat rá a szervező.

Hozzáteszi: a főpapnak Erdélyben máig élő tisztelete van, rengeteg, mai is aktív papot ő szentelt fel, sokaknak vannak személyéhez kötődő történetei, például hogy a rokonukat ő bérmálta. De nem csak a katolikusok, hanem a protestánsok és a nem vallásosak körében is egyértelműen tisztelet övezi a nemzetért és a kommunizmus ellen való kiállásáért a volt gyulafehérvári püspököt. 

Itthon ez kevésbé van így, de épp azért szerveztük az emlékévet, hogy ezen változtassunk – jelenti ki Gaal Gergely, aki elmondja: céljuk az is, hogy elősegítsék a folyamatban lévő boldoggá avatási eljárás menetét, hiszen a boldoggá avatáshoz élő tiszteletre van szükség, azaz fontos a boldoggá avatandó személy viszonylagos ismertségének felmutatása.

Márton Áron élete
Márton Áron a székelyföldi Csíkszentdomonkoson született 1896-ban, földműves család harmadik gyermekeként. Az első világháborúban többek közt Doberdónál teljesített harctéri szolgálatot. Négyszer meg is sebesült. A háború befejeztével hazatért, s önálló gazdálkodásba fogott, majd rövid ideig a brassói Schiel gyár vasesztergályosként alkalmazta, de a gyár szász nemzetiségű igazgatója hamar elbocsátotta, mivel nem volt szász. Ezt követően visszatért Csíkszentdomokosra, ahol rövid hezitálás után rájött, hogy pap akar lenni, így felvételizett a gyulafehérvári szemináriumba. 1924-ben szentelte pappá Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspök. 
Ezt követően káplánkodott, hittant tanított és volt püspöki levéltáros is. XI. Piusz pápa 1938. december 24-én gyulafehérvári püspökké nevezte ki. 1944. május 18-án Kolozsvárott, a Szent Mihály-templomban mondott beszédében a püspök bátran felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, az akkori észak-erdélyi magyar polgári hatóság jelenlétében. Levélben szólította fel a Sztójay Döme miniszterelnököt, Jaross Andor belügyminisztert, a főispáni hivatalt és a rendőrkapitányságot, hogy akadályozzák meg a zsidók elhurcolását. Válaszul Kolozsvár rendőrkapitánya kiutasította a városból Kiállása miatt 1999-ben a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet a „Világ Igaza” címet adományozta a püspöknek. 
1945 májusában XII. Piusz pápa Serédi Jusztinián hercegprímás halála után Márton Áront kívánta bíborossá kinevezni, azonban Rákosi Mátyás heves tiltakozása miatt végül Mindszenty Józsefet választotta. 1949-től a román hatóságok megfigyelték a gyulafehérvári püspöki palotát, majd nem sokkal később tőrbe csalva letartóztatták és Nagyszebenben fogva tartották. Először vizsgálati fogságba került, ami körülbelül 3 évig tartott. Ez alatt az idő alatt többször vitték át egyik börtönből a másikba. 1951-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, de '55-ben szabadult. 1956-ban azonban megint eljárás indult ellene, s egészen 1967-ig házi őrizetben volt, nem hagyhatta el a püspöki palotát. 
A második vatikáni zsinat idején a kormány felszólította, hogy menjen el Rómába és vegyen részt a zsinaton. Azzal utasította vissza, hogy amíg fel nem oldják kényszerlakhelyét, addig nem megy külföldre. Attól tartott ugyanis, hogy ilyen módon szeretnének megszabadulni tőle. Márton Áron kritizálta a Vatikán Ostpolitikját, az enyhülő, kommunizmussal egyezkedő politikát, mivel úgy látta a kommunista módszerek ismeretében, hogy nincs lehetőség kompromisszumra.
Annak ellenére, hogy szabadon járhatott-kelhetett, hívei a bérmautak alatt aggodalommal kísérték, nem bíztak az állami szervek őszinteségében. Jó példa erre az 1969-i felcsíki bérmaút, ahol spontán „testőrgárdákat” szerveztek védelmére. Ezek kísérték a püspököt, szálláshelyein pedig őröket állítottak a ház köré. 
Márton Áront halála előtt néhány hónappal, 1980. április 2-án II. János Pál pápa felmentette az egyházmegye kormányzása alól, mert ezt az idős főpap, egészségi állapotára való tekintettel, már harmadszor kérte. 1980. szeptember 29-én sok szenvedés után, életének 85. évében hunyt el. Temetésén több mint tízezren gyűltek össze a gyulafehérvári székesegyházban.


Határozott volt, de nem bántó

„Kétszer találkoztam Áron püspök atyával, életének utolsó évében. Először dr. Jakubinyi György (most utódja, akkor teológiai tanár) vitt be hozzá miséje után a kápolnájába” – meséli a Mandinernek Vargha Miklós Péter atya, aki Budapest nyolcadik kerületében plébános. Másodszor pedig papszentelés után, (ekkor már nem ő szentelte őket, mert már nagy beteg volt) sikerült velük besurrannom előszobájába, amikor fogadta az újonnan szentelteket.”

Mint Péter atya mondja: Márton Áron felszentelt papként, majd püspökként mindent elkövetett népe szellemi, lelki felemeléséért. A világháborúban pedig mint püspök egyedülállóan szószékről és írásban is kiállt az üldözött zsidók védelmében, és inkább visszavonult gyulafehérvári székhelyére, vállalva a magyar állami kiutasítást az akkor Magyarországhoz tartozó Észak-Erdélyből, pedig hívei nagy része éppen azon a részen élt, de számára az igazság, az emberiesség volt mindig az első.

„A háború után ahol tudta, segítette a görög katolikusokat éppen a román hatóságokkal szemben, pedig ők legnagyobb részben románok. Isten Szolgája, Márton Áron mindig védelmébe vette az üldözötteket, kiállt papjaiért, kispapjaiért és híveiért” – hangsúlyozza a plébános, akinek a vezetésével egy kis füzet is megjelent az erdélyi püspök életéről. 

Márton Áron Péter atya szerint hosszú börtönéveiről soha nem panaszkodott, hanem úgy emlékezett azokra vissza, mint „az áldott börtönévek”. Egy alkalommal azt mondta: „Jóságában az Isten elvitt szeretetének iskolájába, a börtönbe, hogy megtanítson szeretni minden embert, egyik vagy a másik nemzethez való tartozásától, vallási hovatartozásától függetlenül.”

„Azt hiszem, ez mutatja talán leginkább lelki nagyságát, amit román fogolytársai is megéreztek, és egyedül álló példa volt számukra is” – szögezi le a plébános. Soha semmi engedményt nem tett, sem úgymond »az egyház érdekében«, mint akkoriban többen gondolták, önmagáért pedig végképpen nem. Elve volt: »Isten parancsaiban és az egyház ügyeiben nem ismerek kompromisszumot«. Úgy tudott világosan, határozottan állást foglalni, az igazságot kimondani, hogy abban bántás, sértés nem volt. Ezért lelkesedtek érte hívei, mert megérezték szerető szívét, emberi nagyságát - de ezért ellenfelei is tisztelték, becsülték.

„Igen örülnék – mondja Vargha Miklós Péter – ha magyar népünk minél hamarabb az egyértelmű példaképek, a Boldogok közt tisztelhetné és kérhetné Isten előtt közbenjárást”.

A bejegyzés trackback címe: http://kereszteny.mandiner.hu/trackback/23857