Alkalmas-e egy nő a lelkészi hivatásra?

2016. június 16. 13:52
Bence Áron
Kötőszó blog

Aki átélte már egyszer is, hogy az evangélium egy női lelkész szavain, a tőle vett szentségeken keresztül töltötte fel új, meg nem érdemelt erővel, annak eszébe sem jut kétségbe vonni a női papság létjogosultságát.

„Sőt, megkockáztatom, ha visszamennénk egy időgéppel az első századi Palesztinába, a földön járó Jézus is azt mondaná nekünk, hogy szerinte sem lenne ez jó ötlet. Luther is, Kálvin is, a többiek is mind csatlakoznának ehhez az állásponthoz: a nők gyengék, érzelmesek, megbízhatatlanok, iskolázatlanok stb. Csakhogy nem azért tiszteljük, olvassuk őket, nem azért ápoljuk emléküket, mert ugyanazt mondták egyes dolgokról, mint a kortársaik elsöprő többsége! Jézust sem azért tartom személyes Megváltómnak, mert egyszer tömlőkről prédikált. Hanem mert meghalt értem a kereszten, Isten az emberért, Teremtő a teremtményért, problémamentes a problémásért, holott ez a világ legnagyobb nonszensze.

Egy strasbourgi szemináriumon találkoztam egy nagy tudású domonkos szerzetessel, aki Párizsban tanított a teológián. Mikor egy vacsoránál beszélgettünk, szóba került a női papság kérdése. Azt mondta, a katolikus teológiában alapvető dogmatikai érv nem szól a női papság ellen; Franciaország katolikusai véleménye szerint nyitottak is lennének erre. Pusztán azért nem lépik át ezt a határt, mert tekintettel kell lenniük a világ más részeinek jóval konzervatívabb egyháztesteire, akiknél a női papság kiverné a biztosítékot, fenyegetve ezzel a katolikus egyház egységét.

De nem ez a kis epizód az, amit utolsó szempontként meghagytam a hozzászólásomban.

Minden okoskodás és érvelés mögött érzelmek és élmények húzódnak az emberben. Az egyéni, hús-vér történetek, a saját élmény az, ami igazán meggyőzhet minket egy-egy jelenség létjogosultságáról. Ha nem ismerek egy hiteles, hivatását valóban betöltő női lelkészt sem, persze hogy könnyebben érvelek az egész intézmény ellen.

Magyarországi evangélikusként olyan egyházi közegben nőttem fel, ahol a női lelkészek természetesek voltak számunkra. Mégis, társadalmunk férfiasság-bálványozása miatt itthon is újra és újra támadásoknak vannak kitéve. Sokan ezért fellépésükben igyekeznek férfiként viselkedni, mások igyekeznek elbújni férfi kollégájuk mögött, vagy árnyék-lelkészként húzódnak vissza a közéletből. Bár itthon is egyre több önazonos lelkésznővel találkozom, elsőként finn és német, később pedig amerikai példákon keresztül ismerhettem meg igazán karizmatikus női lelkészeket, akiknek volt elég társadalmi és egyházi támogatottságuk, kreatív teológiai közegük ahhoz, hogy szégyenkezés nélkül, teljes természetességgel mutassák fel a megváltás és a feltámadás női olvasatait – hogy a velük való találkozásban az ember mind szélesebb spektrumát ismerhesse meg Isten szeretetének.

Aki átélte már egyszer is, hogy az evangélium egy női lelkész szavain, a tőle vett szentségeken keresztül töltötte fel új, meg nem érdemelt erővel, annak eszébe sem jut kétségbe vonni a női papság létjogosultságát.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://kereszteny.mandiner.hu/trackback/23122