Egyház, politika

„Ez riogatás pepitában” – Fabiny Tamás evangélikus püspök a kormány politikájáról

2015. május 8. 10:07

„Ez nem más, mint a 23 millió románnal való riogatás pepitában” – mondja a Mandinernek Fabiny Tamás evangélikus püspök a kormány bevándorlós-terroristás konzultációjáról, ami legalább annyira kiverte a biztosítékot nála, mint Orbán Viktor halálbüntetést emlegető „lufija”. A püspök szerint „nem szabad, hogy egy tíz évvel ezelőtti státuszhoz ragaszkodva mindent elhiggyen a hívő, amit egy adott párt elé tesz”. Fabinyt meglepte a kormány valódi konzultációt nélkülöző politikája, vagy ahogy ő fogalmaz: a gőzhenger. Interjúnk.

Önök mellett majd' minden keresztyén egyház, felekezet elítélte a halálbüntetést Orbán Viktor megszólalása után, a Hit Gyülekezete viszont Noéra hivatkozva közölte: parancsot adott Isten, hogy a szándékos emberölést halállal büntessük. Kinek van igaza teológiailag?

A nyilatkozatukat nem olvastam, de elvileg azt mondhatom, hogy az Ószövetség a keresztyének számára Krisztus felől értelmezendő, hiszen az ott leírtakat sok esetben kifejezetten meghaladja az Újszövetség. Jézus maga közli például: megmondatott a régieknek, hogy szemet szemért, fogat fogért; de én azt mondom, szeresd felebarátodat. Felülírja a korábbi törvényt. Sosem helyes ezeket a szövegeket a napi politikai érdek szerint felhasználni. Ezért is örültem, amikor Rétvári Bence megszólalt és elítélte a halálbüntetést. Az azonban, hogy a kaposvári polgármester kiállt mellette, a háta mögött a Kereszténydemokrata Néppárt logójával, legalábbis furcsa volt. Értem a helyiek felháborodását, indulatát, de ez akkor sem szerencsés.
 
Miért? A katolikus túlsúly a KDNP-ben egyértelmű, a katolikus tanítás pedig nem zárja ki a halálbüntetést. Evangélikusoknál van erről valami központi irány?
 
Nekünk nincs központi tanítóhivatalunk, csak egy nemzetközi ernyőszervezetünk, a Lutheránus Világszövetség önálló tagegyházakkal. Amennyire ezek véleményét ismerem, szinte mindannyian ellenzik, még az amerikai evangélikusok is. Az egyházi állásfoglalásoknál pedig komoly érv, hogy a megtérés lehetőségét mindenkinek meg kell adni. Ezt a kivégzés értelemszerűen lerövidítheti, kizárhatja. Az olyan példák, amilyen a móri gyilkosság, jól mutatják ezt. Az elítéltek már halottak lennének, mi meg tördelhetnénk a kezünket, hogy hát mégsem ők voltak. Az evangélikus egyház álláspontja tehát egyértelmű. Az elnökség hét szavazati jogú tagjából hatan mondtunk igent a halálbüntetés-ellenes nyilatkozatra, s csak egyvalaki ellenezte.
 
A helyettes államtitkár Prőhle Gergely?
 
Nem. Ő is megszavazta, sőt az Evangélikus Élet című hetilapban vezércikket is írt a témában. Más volt tehát, aki nemmel szavazott, de ő sem azért, mert támogatná a kivégzéseket, csak szerinte a magyar törvények amúgy sem engedik meg a halálbüntetést, ezért nem szükséges nyilatkozatokkal beavatkoznunk a napi politikába.
 
Miért érezték hatan mégis szükségét?
 
Egyrészt utaltunk a bűnözési statisztikákra: azóta, hogy az első alkotmánybíróság eltörölte a halálbüntetést, igenis számottevően csökkent az életellenes bűncselekmények száma. Elfogadhatatlannak tartottuk továbbá azt, amikor „a politika vagy a média a jézusi szeretettanítással összeférhetetlen ösztönökre apellálva a bosszúállás és elrettentés hamis ködképével mérgezi a lelkeket”. Személyes véleményem szerint mindez ráadásul csak egy lufi: a kormány nyilvánvalóan nem fogja bevezetni, de megpróbálnak olyan hangulatot kelteni, amely használ nekik politikailag. Azt sugallják, hogy „ha nem lenne nyakunkon ez a fránya Brüsszel, mi bizony bevezetnénk és az nagyon jó lenne az országnak.” Sem teológiailag, sem közéletileg nem tudok elfogadni efféle húzást. Ilyenkor szólni kell.
 
 
„A kormány a nyers érdekérvényesítés miatt a keresztyén értékeket teszi zárójelbe.”
 
Mit szól a bevándorlós nemzeti konzultáció láttán?
 
Semmi jót. A cél és az ok nyilván hasonló, mint a halálbüntetés emlegetésénél. Rögtön a terrorizmussal kezdik! Az első három kérdés arról szól. Még az ISIS-t is megnevezik. Olyan hívószó ez, amelyet mindenki meghall, s az átlagos olvasóban rögtön félelmet is kelt. Megalapozzák, egyúttal rögtön vakvágányra is viszik ezt a szándékosan manipulatív kérdéssort. Az a kormány teszi ezt ráadásul, amely rengeteget hivatkozott a keresztyén értékekre, azokat alaptörvénybe foglalta, számon kérte Brüsszelen...
 
Joggal, nem?
 
Persze. Tiltakozzunk az ellen, hogy nem szabad karácsonyfát állítani, vagy hogy tilos a köztéri kereszt. Ezek tényleg agyrémek. Ugyanez a kormány viszont most a nyers érdekérvényesítés miatt ugyanezeket a keresztyén értékeket teszi zárójelbe.
 
Az zárójelbe teszi a keresztyén értékeket, ha azt mondják, ne legyen bevándorlás?
 
Ha kizárólag rendészeti kérdésként kezelik, ha összemossák a terrorizmussal, akkor igen. Meg sem kérdezték, mit tudna segíteni az egyház. Pedig még a kisegyházak is rengeteget tudnak. Az incifinci, 7-8 ezer tagú olaszországi evangélikus egyház konkrét menekült családokat segélyez például. A holland protestáns egyház programot indított: bread, bath, bed. Kenyér, fürdő és ágy. Ezt biztosítják a menekülteknek. Szíriai és afganisztáni menekülteket fogadtak be a német evangélikusok. Az sem kérdés számukra, milyen vallású az illető. Embertársainkról van szó. Ez számít. Nagyon megérintett, hogy Ferenc pápa egy tavalyi üzenet egyebek mellett ilyen mondatok tartalmaz: „Az egyház terjeszti a szolidaritás és befogadás kultúráját az egész világon, minden nép között, és ezért senkit sem szabad haszontalan, rossz helyen tartózkodó, vagy kiselejtezendő személynek tekinteni”. Jézusról pedig egyenesen azt mondja, hogy ő „azonosította magát az idegenekkel, a szenvedőkkel, az erőszak és kizsákmányolás minden ártatlan áldozatával”. Ferenc pápa ehhez a jézusi mércéhez képest kritikusan szemléli azokat a keresztényeket, akik, ahogy ő mondja, „óvatos távolságot tartanak az Úr sebeitől”.
 
Szép, de menekült muszlim embertársainknak olykor nagyon is fontos, ki milyen vallású. Mondjuk kidobálják a hajóból keresztyén társaikat, mielőtt azok partot érnének.
 
Ezek nyilván felháborító helyzetek, ezért kell megadni a szűrés lehetőségét, hogy minél nagyobb eséllyel ki lehessen zárni a potenciális terroristákat és gazembereket. Ezt viszont akkor lehet, ha megismerem a menekülteket. A konzultációs kérdések ráadásul logikai bukfenceket is vetnek. Vagy dolgoztatni akarja a kormány a menekülteket, vagy azonnal vissza akarja őket toloncolni oda, ahonnan jöttek. A kettő együtt nem megy. Egyik megoldás sem ad azonban lehetőséget arra, hogy az illetőt megismerjük.
 
 
„Az köszön vissza, amit teljes joggal kértünk ki magunknak Kovács Lászlóék idején.”
 
Azzal tehát, hogy dolgozzanak, egyetért?
 
Ezzel nincs gondom – persze a munkatábor kifejezés nagyon rossz, de remélem, hogy ezt csak a külföldi sajtó használja így. A tétlenség, a munkanélküliség lélektanilag is deprimál, a bűnözés kísértése is erősebb ilyenkor. Ha értelmes feladatot tud adni egy közösség, akár az egyház, az jó. Aki ettől teljesen elzárkózik és csak várja a pénzt meg az állampolgárságot ölbe tett kézzel, az természetesen nem támogatható ebben. Ha viszont meg se adjuk a lehetőséget arra, hogy ennek ellenkezőjét bizonyítsa, az nem járja. De vegyük akkor tovább a konzultációs kérdéseket! Az első három a félelemébresztést szolgálja, az ötödikben viszont már a magyar munkahelyeket féltik a terrorizmussal jól összekötött bevándorlóktól! Az köszön itt vissza, amit teljes joggal kértünk ki magunknak Kovács Lászlóék idején. Ez nem más, mint a 23 millió románnal való riogatás pepitában. Épeszű ember vajon gondolhatja-e komolyan, hogy jön a fekete ember egy szál gatyában, papírok nélkül, aztán elveszi a magyar középvezető kenyerét? Nonszensz.
 
Pósán László fideszes képviselőé a 13. kérdés. Örülne-e bárki annak, ha az iskolából hazatérő gyermekét a buszon körbeállja „hat fekete-afrikai fenyegető mozdulatokkal, hanghordozással”?
 
Ellenpéldát hallottam. Megállt egy közel-keleti asszony csadorban a metró peronján. Körbeállták a budapestiek és elkezdték számon kérni, hogy miért ölik ők a keresztyéneket a maguk országában.

A multikulti megbukott?
 
A túlhajszolt multikulti és a rosszul értelmezett politikai korrektség megbukott, igen, erről Angela Merkel is beszélt már évekkel ezelőtt. Magyarországon azonban ez nem valós veszély. Tranzitország vagyunk. Nem kell attól tartanunk, hogy a mi óvodáink lesznek tele ázsiai és afrikai gyerekekkel. A konzultációs kérdőív 12. kérdése ennek fényében nem más, mint nettó demagógia.
 
Így szól: „Egyetért-e Ön a magyar kormánnyal abban, hogy a bevándorlás helyett inkább a magyar családok és a születendő gyermekek támogatására van szükség?”
 
Azt a néhány ezer embert, aki itt marad nálunk, betenni a mérleg egyik serpenyőjébe, a sok millió magyart meg a másikba? Milyen eljárás ez? Mintha a magyar családok támogatását kizárná, ha segítünk a menekülteken.
 
Egy jogos félelem talán mégiscsak van. Ha a németek, osztrákok lezárják a határaikat, itt rekedhetnek százezrek is. Akkor azért lehet itt gond.
 
Ez lehet veszély, de még nem az. Ha megvalósulna, akkor kellene érvénybe léptetni azt, amit a tizedik kérdés tartalmaz a saját ellátási költségeik kitermeléséről. Annyit tehát el tudok fogadni, hogy valami munkát adjanak. Akár közmunkát. Riogatni viszont nem kellene.
 
Az ausztrálok egyszerűen lezárták a határaikat. Van tehát ilyen út is.
 
A zéró tolerancia nem old meg semmit. Magukat védik így az ausztrálok, de az emberi szemponttal nem számolnak. A menekültek között nem csak a kóklerek, ügyeskedők vannak, hanem életveszély elől menekülők is. Azok az afrikaiak, akik az egyre sivatagosodó kontinensen nem tudnak élelemhez jutni. Azok az asszonyok, akiket otthon megaláznak, körülmetélnek. És azok a keresztyének is, akiket tömegesen mészárolnának le a hazájukban. Azonnal visszafordítani őket oda, ahonnan jöttek? Ez szerintem keresztyénként vállalhatatlan álláspont. Van globális felelősségünk.
 
Az evangélikus egyház mit tud felajánlani, ha esetleg gond adódna és itt maradnának százezrek?
 
Mintegy 300 egyházközségünk és több tucat szociális intézményünk van az országban. Befogadó közösségek. Persze ilyen munkát professzionálisan kell végezni, nem csak széplelkek gyülekezeteként, de ez sem áll távol tőlünk: az Ökumenikus Segélyszervezetben is markánsan benne vagyunk. Ennek ellenére mint egyházat meg sem kerestek minket menekültkérdésben. Ahogy egyébként az egyházügyi törvénynél sem. Aztán csodálkoztak, amikor azt mondtuk, hogy nem ezt akartuk.
 
 
„Az egyház szerepe természetes módon kritikus.”
 
Nem örülnek, hogy elvették az egyházi státuszt egy sor konkurens kisegyháztól?
 
Nem.
 
A Hit Gyülekezetét se tiltaná be?
 
Dehogy. Ezer konfliktusom volt velük, ízléstelen jelenségeket látok náluk teológiailag is, de eszem ágában nincs elvitatni a létjogosultságukat. A sikerteológia, amely azt tanítja, hogy ha gazdag vagy, az annak a jele, hogy megáldott az Isten, szerintem teológiai szélsőség; de akárcsak a politikában, a hitéletben is van igény a szélsőségre. Európa-szerte. Nagyjából olyan mértékben, amekkora most a Hit Gyülekezete. Meg is állt a növekedésük. Őket mondjuk nem fenyegette a törvény, ám azt is furcsállom, hogy az Iványi Gábor által vezetett metodistáktól elvették az egyházi státuszt. Vélhetően azért, mert politikai nézetkülönbség van közte és a Fidesz között. Még akkor sem helyes ilyet tenni, ha Iványi megszólalása arról, hogy ő keresztelte Orbán gyerekeiket, finoman szólva sem volt ízléses és súlyosan sértette az általam vallott lelkészi szerepfelfogást.
 
Olyan nagyon azért nem hallottuk a hangjukat eddig.
 
A hajléktalanok kriminalizálása vagy az egyházügyi törvény kapcsán az evangélikus egyháznak volt különvéleménye, de nem mondom, hogy fene bátrak voltunk és borogattuk az asztalokat. Néhány alkalommal azért ellene mentünk ennek a gőzhengernek. Az egyház szerepe egyébként természetes módon kritikus. Ez a prófétai szerepből következik. Még a Bajnai-kormány alatt kérdeztek egyszer egyház és politika kapcsolatáról, s akkor azt mondtam: várom már a pillanatot, hogy egy konzervatív kormány kritikusa lehessek. Színt vallottam tehát, hogy várom a kormányváltást, másrészt jeleztem akkor is: fenntartom magamnak a kritika jogát.
 
Megbánta, hogy öt éve várta a Fidesz-kormányt?
 
Jó adag értetlenség van bennem. Azt vártam, hogy – főleg a kétharmad birtokában – elegánsabb, nyugodtabb kormányzást látok majd. Nem vagyok naiv, természetesen tudom, hogy élnie kell a kormánynak a rá bízott felhatalmazással, de az érdemi konzultáció teljes hiánya meglepett. Még mindig működik persze az a beidegződés az egyházi emberek és a hívők körében, hogy nekik csak a Fidesz lehet szövetségesük. Ez egyrészt érthető, mert a többi párt többé-kevésbé elzárkózott az egyháztól. Nem szabad azonban, hogy egy tíz évvel ezelőtti státuszhoz ragaszkodva mindent elhiggyen a hívő, amit egy adott párt elé tesz. A kritikus szolidaritás jegyében kell közelíteni minden kérdéshez. Nem káposztafejek vagyunk, hanem gondolkodó emberek.
 
Templomban is elmondják lelkészeik ezeket a szempontokat?
 
Persze. Az istentiszteleteink középpontjában Isten igéjének hirdetése áll, de nem csak magasztos és általános lelki dolgok kerülnek szóba. Egy prédikációban, imádságban igenis érinteni kell konkrét heti aktualitásokat. Tanítom is ezt a teológián.
 
Akkor is, ha MSZP-sek egy-egy választási kampányban buzgón jegyzetelnek eközben?
 
Jegyzeteljenek. Lelkük rajta. Egy imádságot akkor tudok hitelesen elmondani, ha nem általánosságban imádkozom az emberiségért, hanem azokért a menekültekért imádkozom, akik most érkeznek, vagy azokért az emberekért, akiket a földrengés sújtott Nepálban. Ha jönnek a kárpátaljaiak a besorozás elől, az azért legtöbbünknek még átérezhető; de fogadni kell azokat is, akik nem magyarok, akik nem keresztyének. Ehhez már kicsit fennköltebb gondolkodás kell, de ebben segít a Biblia. Lukács evangéliumában az irgalmas samaritánusról olvasunk. Ki segít végül? Egy idegen. Nem a brancsbeli. Jézus azt is mondja a Máté 25-ben, hogy „Jövevény voltam és befogadtatok”. Ha tehát azt mondjuk, hogy be kell reteszelni Magyarország ajtaját, akkor egy szép piros tollal áthúzzuk Máté 25-öt. Választani kell. A kormányt tehát ne hivatkozzon folyton a Bibliára, ha ebben az esetben látványosan azzal szemben foglal állást.
 
Tehát mégis le lehet vonni a Bibliából konkrét következtetéseket?
 
Nem lehet egészen pontos aktualitást levezetni belőle, hiszen akkor Noénak is igazat kellene adni, de vannak félreérthetetlen parancsok. Az evangélikus egyháznak van például éves útmutatója. Minden napnak, de az egész évnek is van igéje. A 2015-ös így hangzik: „Fogadjátok be egymást, ahogy Krisztus is befogadott titeket Isten dicsőségére”. Nekünk tehát ez évi parancsunk. Naponta szembesülünk vele. Engedtessék hát meg, hogy szóvá tegyük: amit bevándorlás-ügyben nemzeti konzultációnak neveznek, az szembemegy ezzel.
 
***
 
A bejegyzés trackback címe: http://kereszteny.mandiner.hu/trackback/15750