Nem szabad elszakadni a gyökereinktől

2015. március 3. 18:40

„Nem szabad elszakadni az embernek a gyökereitől, legyen az akár egy cigánytelep, vagy legyen az egy palota” – mondta el Molnár Ferenc Caramel egy diákoknak tartott előadáson.

Soha nem akartam énekes lenni, az éneklés menekülés volt a külvilág elől – mondja Molnár Ferenc Caramel a keszthelyi Farkas Edit Szakképző Iskola diákjainak a Válasz.hu videóriportjában. A diákoknak az iskolában sokszor beszélnek a jó és a rossz közötti választásról. Caramel a diákoknak beszélt az életéről, és arról is, hogy 16 évesen az élet kényszerítette arra, hogy dolgoznia kellett. Az énekes elmondta: 10 éven keresztül egy üveggyárban dolgozott, és egy idő után azt érezte, hogy nem boldog. Az énekes gyerekként mélyszegénységben nőtt fel, és rendőr vagy pszichológus szeretett volna lenni, ami egy elég szürreális álom volt számára abban a környezetben.

Az énekesnek mindig az volt a célja, hogy kikerüljön a cigánytelepről, azonban amikor felnőtt, rájött: nem szeretne elszakadni tőle és az embernek nem szabad elszakadni sem a gyökereitől, sem a szeretteitől, sem a kultúrájától, legyen az akár egy cigánytelep, vagy legyen az egy palota. Caramel szerint a tanulás egy fegyver, ami végigkíséri az emberek életét, és azt senki nem tudja elvenni a másiktól. 

Caramel elmondta: amikor Istenhez imádkozik, akkor mindig azt kéri tőle, hogy helyesen és jól tudjon dönteni az életében.

A bejegyzés trackback címe: http://kereszteny.mandiner.hu/trackback/15115