Jubilált Erdélyben a katolikus bibliatársulat

2014. október 28. 10:32

A Bibliát olvasni kell – hangzott el a Katolikus Magyar Bibliatársulat szombaton, Csíkszeredában megtartott jubileumi ünnepségén. Immár két évtizede, hogy a négy romániai magyar egyházmegye közös társulata azon fáradozik, hogy minél szélesebb körben terjessze a Szentírás üzenetét – írja a Székelyhon.ro.

Számunkra a szentírás és a szent hagyományok a hitünk alapjai – mondta Jakubinyi György gyulafehérvári érsek az erdélyi katolikus bibliatársulat jubileumi ünnepi szentmiséjén, Csíkszeredában. Jakubinyi kiemelte, hogy többféle Biblia van forgalomban, a „hittérítők” pedig előszeretettel ragadnak ki részleteket ezekből, megtévesztés céljából. „Számomra az én katolikus egyházam adja a Bibliát, az egyház mondja meg, mi a Szentírás. Ami nem egyéb, mint Isten igéjének a megtestesülése” – magyarázta az egyházfő. Az érsek kiemelte, a Biblia a statisztikák szerint a legnagyobb példányszámban kiadott és eladott nyomtatvány.

A Katolikus Magyar Bibliatársulatot 1994. június 14-én hozták létre. Alapítói Magos Gyöngyvér hittanár és Nagy József lelkipásztor, a gyulafehérvári teológiai főiskola néhai tanára voltak. Azzal a céllal jött létre, hogy előmozdítsa a biblikus műveltséget és az apostolkodást a katolikus egyház szellemisége szerint. Mint azt tagjai vallják, a társulat célja továbbra is az, hogy mélyebb kapcsolatba kerüljön a már meglévő közösségekkel, amelyek körében már élő a Szentírás, tapasztalatukkal, valamint szakanyaggal segítsék munkájukat. 

A bejegyzés trackback címe: http://kereszteny.mandiner.hu/trackback/14211